Ezüst P értékelése


>!
Ezüst P
Viktor Pelevin: iPhuck10

Két fickót kerülgettem meglehetősen félve a kortárs orosz versenyzők közül: az egyik Szorokin, a másik Pelevin volt. Előbbivel pár hónapja már megismerkedte, szerencsére jött a megnyugtatóan kellemes csalódás, szóval már csak újabb nagy levegő meg az egyébként mindig bennem motoszkáló, az ódzkodást előbb vagy utóbb legyőző kíváncsiság kellett hozzá, hogy úgy határozzak, megkóstolom Pelevin munkásságát is.

Pelevinnel ellentétben, engem még finoman szólva sem lehetne a számítástechnika, illetve a számítógépek avatott szakértőjének nevezni, így megvallom, néha meglehetősen elveszetten kódorogtam az iPhuck10 világában, valahogy úgy, mint amikor az ember hiába mereszti a szemét, éles képek helyett folyton csak elmosódott pacákat lát. Több-kevesebb erőlködés után jobbnak láttam lemondani arról, hogy teljes mélységében átlássam mindazt, ami itt megteremtetett – a matekkönyvből is mindig csak az előszót sikerült megértenem, megannyi csalfa, vak reményem ellenére, van tehát tapasztalatom abban, hogy felismerjem, az élet mely területe az, ahol kizárólag a túlélésre tudok játszani. A matematikával ellentétben azonban ezt a regényt nagyon élveztem (jó, talán a forgatókönyves epizódokat kevésbé), hajlandó voltam hát annyira túráztatni az agyam, hogy legalább a körvonalak összeálljanak az informatikai-technikai háttér vonatkozásában, aztán nekiálltam a csomagolás bontogatásának, hiszen legyen bármennyire mesterien felépítve, az algoritmusok és kapcsolódó nyalánkságok díszletet képeznek csupán: egy izgalmas, díszes külső héjat, melynek belsejében ott lapul az üzenet. Először nem tűnt többnek kiadós, de azért alapvetően szórakoztató fricskánál, aztán mire észbe kaptam, ez a kis fricska veszedelmes és kétségbeejtő jóslattá, mi több, fenyegetéssé vált. A jövő, úgy tűnik, nem az embereké. Hanem azoké a mesterséges teremtményeké, akiket ők hoztak létre. Akik látszólag a fejlődést szolgálják, valójában azonban lassan feleslegessé teszik alkotóikat, és tartalmatlanná az emberi létet, hiszen mi várhat ránk, ha már testünk-lelkünk örömét is gépektől várjuk, nem pedig egy másik embertől?

A hibát mi követtük és követjük el, most pedig a huszonnegyedik órában járunk. Ha kiderülne, hogy minden esélyünket eljátszottuk, szavunk nem lehetne. Csodával határos módon azonban úgy tűnik, maradt még egy utolsó utáni. Talán pont azért, mert azok vagyunk, akik. Ragadjuk meg a sanszot, legyünk méltóak a mázlira, és válasszuk a valóságot. Meg egymást. Néha szörnyű lesz, néha szép. De ezt a kockázatot vállalnunk kell. Avagy:

„Élni jaj. De igen.” Na, ezt magamra tetováltatnám.


Viktor Pelevin: iPhuck10

Viktor Pelevin: iPhuck10

Viktor Pelevin legújabb regényével a nem túl távoli jövőbe tekint: az iPhuck10 groteszk víziójában a darabokra szakadt néhai Egyesült Államokat már hatalmas fal választja el Mexikótól, Oroszország felett válogatott génekből kitenyésztett klón-cár uralkodik, a volt szovjet tagországok alkotta EU pedig jó pénzért bérbe adja légterét egymást rakétázó szomszédai számára. A XXI. század második felére nemcsak a politikai, de a nemi élet is radikálisan megváltozott; globális járványok következtében a szexualitás – különféle high-tech segédeszközök közvetítésével – immáron a virtuális terekben zajlik, bármiféle tabuk nélkül; Hitler németjuhásza pedig Angela Merkel alakjában is reinkarnálódhat egy erotikus iFilmben. Ebben a szürreális világban végzi munkáját a regény főhőse, Porfirij Petrovics rendőrségi-irodalmi algoritmus, aki a XXI. század elején alkotott rejtélyes (és értékes) műalkotások nyomába ered. Kalandjait ezzel párhuzamosan detektívregény formájában rögzíti – ám mint azt hamarosan megtapasztalja, a szépírói tevékenység még egy számítógépes program esetében is könnyen „életveszélyes” vállalkozássá fajulhat…
Pelevin, mint már megszoktuk tőle, a jövőről ír, de a mi korunk legizgalmasabb kérdéseivel foglalkozik (mesterséges intelligencia, új világrend, politikai korrektség stb.), és teszi ezt a korábbi kultregényeit (Az agyag géppuska, Generation P, A metamor szent könyve) jellemző utánozhatatlan fantáziával és humorral.
Viktor Pelevin (sz. 1962) a mai orosz irodalom kultikus, világszerte népszerű szerzője. Nevezték már a „gogoli hagyományok továbbírójának”, a „posztmodern orosz irodalom fenegyerekének” és a „cyberkor pszichedelikus Nabokovjának” is, míg ő maga „turbórealistaként” határozta meg prózáját. Sztahanovi tempóban bővülő, jelen állás szerint tucatnyinál is több regényből és megannyi elbeszélésből összeálló életműve javarészt magyarul is olvasható. Az 1992-ben megjelent Omon Ré az első regénye.

Hirdetés