marcipáncica  értékelése


>!
marcipáncica 
Viktor Pelevin: iPhuck10

Pelevin felé valószínűleg már örökké bennem lesz az a tinilányos rajongás, amit azóta érzek, hogy 15 évesen megismerkedtem és beleszerettem az életművébe, így valamelyest elfogult vagyok minden műve irányába – még azokra is rávágom, hogy zseniális, ami gyengébben sikerült. Lehet ez a részrehajlás, illetve az igen hosszú várakozás egy új regénye irányába befolyásolta, hogy egy újabb mesterműnek találtam az iPhuck10t, de nálam rögvest felrepült Pelevin legjobbjai közé.
Pelevin újfent egy nagyon komplex világot épített fel, ami egyszerre misztikus és abszurd és közben nagyon aktuális, és a mindennapjainkban folyamatosan jelenlévő és azokat befolyásoló témákra reflektál. A jövőkép, amit felépít ijesztően közelinek érződik, a mesterséges intelligencia és neurális hálózat, a big data egyfelől (számomra) felfoghatatlan mértékű, mégis könnyen elképzelhető fejlődése és annak világformáló hatás kiváló közeg, egy olyan téma, amivel Pelevin már korábban is játszadozott, itt azonban maximálisan kihasználja a lehetőségeit, különféle szempontokból és megvilágításokból vizsgálja az egészet. Velejénél ragadja meg a modern ember félelmét a mesterséges intelligencia létrehozásával és térhódításával kapcsolatban.
Minden és mindenki megkapja a magáét, a modern művészet, az alkotói folyamat és a kritika adja a regény fő vázát, amiken keresztül Pelevin a modern társadalmi problémák szinte teljes palettáját bejárja és kifigurázza. Mindent megforgat, átforgat, miszlikbe aprít és újra összegyúr, élesen maró gúnnyal közelít meg mindent, mégsem fordul otromba ócsárolásba, erősen érződik a mögöttes intelligencia, a kellő odafigyelés, és egyfajta kíváncsisággal vegyes izgalom, ami meghúzódik mögötte.
A könyv első fele ezekből az alapokból épül, és bár Pelevinre ráfogható a „cselekmény másodlagos” jelző, én azt éreztem, hogy az itt zajló, talán meglepően lineáris „nyomozás” kellő lendületet adott a fontosabb mondanivaló mögé. A regény ezután pedig szintet lépett, komolyabb és komplikáltabb irányba terelődött, az addig felvázolt gondolatok összeálltak egy nagy „pelevini” egésszé, tehetségének sokrétűsége itt ér tetőpontjára. És szerencsére Pelevin humora is változatlan, brillírozik, még mindig a szatíra mestere.
Többet érdemelne a könyv, de igazából kár elemezni (bár bőven lehet), olvasni kell. Én pedig nagyon remélem, hogy még sok olvasnivalót szállít számomra a jövőben is.


Viktor Pelevin: iPhuck10

Viktor Pelevin: iPhuck10

Viktor Pelevin legújabb regényével a nem túl távoli jövőbe tekint: az iPhuck10 groteszk víziójában a darabokra szakadt néhai Egyesült Államokat már hatalmas fal választja el Mexikótól, Oroszország felett válogatott génekből kitenyésztett klón-cár uralkodik, a volt szovjet tagországok alkotta EU pedig jó pénzért bérbe adja légterét egymást rakétázó szomszédai számára. A XXI. század második felére nemcsak a politikai, de a nemi élet is radikálisan megváltozott; globális járványok következtében a szexualitás – különféle high-tech segédeszközök közvetítésével – immáron a virtuális terekben zajlik, bármiféle tabuk nélkül; Hitler németjuhásza pedig Angela Merkel alakjában is reinkarnálódhat egy erotikus iFilmben. Ebben a szürreális világban végzi munkáját a regény főhőse, Porfirij Petrovics rendőrségi-irodalmi algoritmus, aki a XXI. század elején alkotott rejtélyes (és értékes) műalkotások nyomába ered. Kalandjait ezzel párhuzamosan detektívregény formájában rögzíti – ám mint azt hamarosan megtapasztalja, a szépírói tevékenység még egy számítógépes program esetében is könnyen „életveszélyes” vállalkozássá fajulhat…
Pelevin, mint már megszoktuk tőle, a jövőről ír, de a mi korunk legizgalmasabb kérdéseivel foglalkozik (mesterséges intelligencia, új világrend, politikai korrektség stb.), és teszi ezt a korábbi kultregényeit (Az agyag géppuska, Generation P, A metamor szent könyve) jellemző utánozhatatlan fantáziával és humorral.
Viktor Pelevin (sz. 1962) a mai orosz irodalom kultikus, világszerte népszerű szerzője. Nevezték már a „gogoli hagyományok továbbírójának”, a „posztmodern orosz irodalom fenegyerekének” és a „cyberkor pszichedelikus Nabokovjának” is, míg ő maga „turbórealistaként” határozta meg prózáját. Sztahanovi tempóban bővülő, jelen állás szerint tucatnyinál is több regényből és megannyi elbeszélésből összeálló életműve javarészt magyarul is olvasható. Az 1992-ben megjelent Omon Ré az első regénye.

Hirdetés