Zero MP értékelése


>!
Zero MP
Viktor Pelevin: Omon Ré

Egy hosszú várakozás vége.
Emlékszem, akkor megismerkedtem Pelevinnel, még 2009, 2010 táján, s sorban faltam be az éppen kapható könyveit, már akkor buzerálni kezdett ez a különös cím. Minden elképzelhető fórumon kutattam a könyv után, teljesen reménytelenül. Képzelhetitek, hogy majd' kiugrottam a bőrömből, mikor kiderült, hogy a Helikon (ahová Pelevin az Európától került) a legutóbbi iPhuck10 mellett (ami még várat magára) újra megjelenteti a már eredeti napvilágra kerülésekor, 1992-ben kultstátuszba lépett debütáló regényt. Így természetesen azonnal felkaptam egyet belőle, ahogy került a boltunkba, s bár az októberi ütemtervbe akartam beleütemezni az elolvasását, nem bírtam magammal, és az anyósomékhoz tett rapid látogatás alatt befaltam a cuccot.
Alig pár órája csuktam be, s talán a közel egy évtizede húzódó turbóvárakozás miatt, bőven van kivetnivalóm az Omon Rével kapcsolatban, de mégis közel száz százalékosan elégedett vagyok.
Az alapötlet ragyogó: az amerikaiakkal való űrverseny súlyától recsegő-ropogó Szovjetunió a látványos, hangos, a zamcsik kalácsképébe dörgölhető eredmény felmutatása érdekében áldozza fel saját embereit, ezzel is tovább vágva a fát maga alatt. Nagytotálban tehát a kommunizmus, mint afféle „humánus” eszme önbedöntését látjuk, mikroszinten a fejekbe ültetett fanatizmus-magok eleinte tétova, majd egyre erősebb kicsírázását.
Hogy lesz kósza gyerekkori karton űrábrándokból egy egész kollektív „nemzeti” (már amennyiben a szovjet az egy nemzet) tudatot megfertőző és meghülyítő, önbeteljesítő kényszerképzet.
Ássuk az alapot a légvárnak.
Nem annyira radikális a hangnem, mint a későbbi, kiforrottabb műveknél, inkább ilyen baljósan keserédes melankólia szövi át az oldalakat. Én ezt nem tudom bénázásként felfogni, inkább csak világossá teszi, hogy korai mű, s mint ilyen, a többi korai művel rokon, mint pl. a Sárga Nyíl. Gond inkább az lehet, hogy utólag olvasva egyszerűen kissé kidolgozatlan, másutt, pl. Mityok szalagon hallott utolsó szavainál pedig kifejezetten túlírt. Talán egy novellához sok, ami itt van, de mindenképp lecsíptem volna belőle pár ívet. A befejezés kicsit el van harapva, túl van csavarva, de a hihetetlenül fless hangulat miatt mindent megbocsátok. Meg amúgy is. Igazából teljesen mindegy, mert én kilóra meg vagyok véve, s tuti sokszor elolvasom még, de most majd jöhet az Ájfakktíz.

Béke
Lenin
CCCP


Viktor Pelevin: Omon Ré

Viktor Pelevin: Omon Ré

A regény olyan rétegeket vont egymás hatása alá, mint a gyermekkori képzelet világa, a viszonylag spontán telő világ, és a már-már valóságosra manipulált világ. Ez a három világ játszik folyamatosan egymásba, és ebből jön ki egy negyedik, ami úgy épül föl a háromból, hogy azok közül mindig a legnagyobb valószínűséggel magyarázatot adó világ érvényesül úgy, hogy nincsen benne zökkenő, és a többi világban sem vezet ellentmondásra, legfeljebb ellenérzésre. Ha valójában azt vesszük alapul, hogy valójában ez a napi gyakorlat – csak a regényben regényesebben van éreztetve –, akkor mindjárt nem olyan bonyolult, mint mondjuk, kaszáspókot találni a lucernásban. És itt most a lucernásból kifelé, kénytelen vagyok kerülgetni a forró kását, mert a regény olvashatóságának elemi érdeke az, hogy minderre magától jöjjön rá az olvasó, ne kelljen neki hozzá egy előszó. Arra meg főleg nincs szükség, hogy bármi konkrétat adjak itt a regényből.

Hirdetés