yukkokarasu értékelése


>!
yukkokarasu
Becca Prior: Festett testek 2.

Nagyon-nagyon vártam a második részt, és szerencsére nem is csalódtam. Az előző kötetben Russ nekem nagyon szimpatikus lett, és ez most sem változott, Ink inkább semleges, de azért őt is csípem. Tetszett, hogy a többieket is nyomon követhettük, Heath és Melody szála nagyon tetszett, és örültem, hogy Heath ekkorát változott. Összesen két dolog volt, ami nem tetszett/nem értettem egyet vele, az egyik a Móki becenév, nekem ez akkor is nagyon nyomi, bárki bármit is mond, bocsi. A másik pedig Russ meglepetése Inknek, ezt egy kicsit túlzásnak éreztem, mármint hogy pont azt és pont oda, nem lövöm le a poént.
Viszont a kis „bevezető” a harmadik részbe nagyon felkeltette az érdeklődésemet, Becca, siess vele, ha lehet, mert már most rettentően várom!


Becca Prior: Festett testek 2.

Becca Prior: Festett testek 2.

Létezik szerelem első látásra, de sajnos vak. Russell ezt a következtetést vonja le, amikor Ink Beaumont, a híres művész még a harmadik találkozásnál sem ismeri fel.
Mire Ink rádöbben, hogy ő is végzetesen vonzódik a félszeg, vörös fiúhoz, azt is belátja, hogy mindketten másra vágynak. Ő feltétlen megadást és alárendelődést várna el, Russ azonban nem érzi képesnek magát egy ilyen kapcsolatra.
Aztán fordul a sors kereke, és hamarosan egy fedél alatt találják magukat. Russ tart a lehengerlő férfitől, mégis hagyja, hogy bűvkörébe vonja és levegye a lábáról. És bár számukra látszólag nincs közös jövő, mindketten tudják, hogy nehezen fognak ellenállni a kölcsönös vonzalomnak.
Vajon megtalálják-e a megoldást, sikerül-e áthidalniuk a köztük tátongó szakadékot?

A nagy sikerű Festett testek sorozat második kötete ezúttal az ő életükbe enged bepillantást, Becca Prior már megszokott, kendőzetlen stílusában, rengeteg érzelemmel és perzselő erotikával.

Hirdetés