molyok11 értékelése


molyok11>!
Kertész Imre: Sorstalanság

A polcomon hever eme könyv. 2004-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat Kertész Imre, és ez az, amikor nincsenek szavak – ha elolvastad a kötetet. 13 év kemény munkájának gyümölcse. Kertész Imre rengeteg időt fordított arra, hogy ez a könyv megszülethessen, hogy olyat alkosson, amit még senki más. Egy olyan témában írt, ami sokaknak zsánere, ugyanis nincs ember, akit ne érintene meg a zsidók története. Hányattatásuk, szenvedéseik sorozata a krisztusi fájdalom szintjét éri el, s akiknek vigaszt már semmi más nem jelenthet, csupán egy üzenet: a megváltás. Ami megtörtént, azt nem lehet visszafordítani, s a szőnyeg alá rejteni. Mindenkinek van egy sorsa. A cím paradoxon, hiszen a sorstalan sors is egyfajta út, amit be lehet járni. Úgy, ahogy elszállítottak nagyon sok zsidó származású embert, mellkasukon sárga csillaggal, megbélyegezve őket amiatt, amiről nem tehetnek a mai napig, hiszen a vérükben van származásuk, ami eleve elrendeltetett születésük pillanatában. Ezek után azonban megállapíthatom észszerűen, hogy elvették a sorsukat. Többeknek ez nem a sorsukba, hanem az életükbe került. Egy olyan életbe, amit többet nem adnak vissza. Egy olyan életbe, ami egyszeri.
Kertész Imrének egy önéletrajzi ihletésű regényéről beszélünk. Így beleépítette saját, személyes élményeit, meglátásait egy olyan helyről és egy olyan közegről, amit sokan tartanak a poklok poklának. Bizony, születhetnek barátságok még egy ilyen atmoszférában is, ahol ők jártak – a munkatáborokban, a kivégzőosztagokban. Erről legfrissebb olvasási élményem adott tanúbizonyságot, az Utolsó tanúk. ( "Kinyitom éjjel az ablakot… és a szélre bízom a levelet…"). Azt is mondhatnánk, hogy írónknak nem kevés szerencséje volt: magát idősebbnek állította, mint ahány éves ténylegesen volt. Ennek köszönhető megmenekülése is. És az élni akarásnak. A soha-fel-nem-adásnak. Kegyetlenül számoltak le emberek tömkelegével. A gázkamrákban testük valósággal elpárolgott. Sokaknak felmondta testük a szolgálatot, mert nem jutottak hozzá a megfelelő élelmiszerekhez. Azért, mert embertelen módra bántak velük.

Ennek a fiúnak mégis sikerül egy új szemszögből megvilágítania a történteket: az ott eltöltött minden napok különböznek az itteniektől. A tudat, hogy máshol vagy. Ott, ahol nem lett volna szabad. Az emberek szabadságát is porba tiporták. A főszereplő, Gyuri azonban „szabadságot vásárol”, ahogy teszi azt Alekszijevics Szvetlana.
Gyuri sorsközösséget vállal a zsidó emberekkel, sorstársaival a sorstalanság mezsgyéjén. Ennek az egyetlen embernek a hangját sokaknak kéne meghallania. Ugyanis hiszem, hogy ebben a könyvben nem csak egy ember szólal meg, hanem a fájdalmas emberi lelkek sokasága. Ami mellett nem lehet szótlanul elmenni.
Úgy gondolom, hogy ez a puszta szépirodalom. Katartikus erővel rendelkezik a mű. Minden sorát megéri elolvasni: a hétköznapokat, amik a megszokott rend szerint zajlanak, ott felborultak. Az időérzék is elhalványult. Elmosódott a napoknak a tartama, egy dolog volt a fontos: a túlélés. A szenvedés stációi között is megtalálhatjuk a boldogságot, az örömöt. Ami elmúlt, nem jön vissza többé már… Mégis emberi humánumot konstatálok lezárásként: ott is, olyan körülmények között is, ha borotvaélen táncolva is, ha a halállal játszva is, de megérte élni.


Kertész Imre: Sorstalanság

Kertész Imre: Sorstalanság

„Fokozatosan egyre mélyebbre merülünk a lágeréletbe, ahogyan általában megszoktuk a túlélők emlékiratai és regényei alapján, mégis, a regény első mondataitól kezdve valami mást kapunk, többet, mint szokványos regénytől, akár lágerregénytől is várhatnánk, valami lényegit, egzisztenciálisat: létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja, és amilyen még nem volt sem (láger) regényben, sem filozófiai rendszerben. Ez a robbantás azonban irodalmi módszerekkel történik. Regény tehát a Sorstalanság, csak éppen nem olyan.” (Spiró György)

Hirdetés