molyok11 értékelése


>!
molyok11
Kertész Imre: Sorstalanság

A polcomon hever eme könyv. 2004-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat Kertész Imre, és ez az, amikor nincsenek szavak – ha elolvastad a kötetet. 13 év kemény munkájának gyümölcse. Kertész Imre rengeteg időt fordított arra, hogy ez a könyv megszülethessen, hogy olyat alkosson, amit még senki más. Egy olyan témában írt, ami sokaknak zsánere, ugyanis nincs ember, akit ne érintene meg a zsidók története. Hányattatásuk, szenvedéseik sorozata a krisztusi fájdalom szintjét éri el, s akiknek vigaszt már semmi más nem jelenthet, csupán egy üzenet: a megváltás. Ami megtörtént, azt nem lehet visszafordítani, s a szőnyeg alá rejteni. Mindenkinek van egy sorsa. A cím paradoxon, hiszen a sorstalan sors is egyfajta út, amit be lehet járni. Úgy, ahogy elszállítottak nagyon sok zsidó származású embert, mellkasukon sárga csillaggal, megbélyegezve őket amiatt, amiről nem tehetnek a mai napig, hiszen a vérükben van származásuk, ami eleve elrendeltetett születésük pillanatában. Ezek után azonban megállapíthatom észszerűen, hogy elvették a sorsukat. Többeknek ez nem a sorsukba, hanem az életükbe került. Egy olyan életbe, amit többet nem adnak vissza. Egy olyan életbe, ami egyszeri.
Kertész Imrének egy önéletrajzi ihletésű regényéről beszélünk. Így beleépítette saját, személyes élményeit, meglátásait egy olyan helyről és egy olyan közegről, amit sokan tartanak a poklok poklának. Bizony, születhetnek barátságok még egy ilyen atmoszférában is, ahol ők jártak – a munkatáborokban, a kivégzőosztagokban. Erről legfrissebb olvasási élményem adott tanúbizonyságot, az Utolsó tanúk. ( "Kinyitom éjjel az ablakot… és a szélre bízom a levelet…"). Azt is mondhatnánk, hogy írónknak nem kevés szerencséje volt: magát idősebbnek állította, mint ahány éves ténylegesen volt. Ennek köszönhető megmenekülése is. És az élni akarásnak. A soha-fel-nem-adásnak. Kegyetlenül számoltak le emberek tömkelegével. A gázkamrákban testük valósággal elpárolgott. Sokaknak felmondta testük a szolgálatot, mert nem jutottak hozzá a megfelelő élelmiszerekhez. Azért, mert embertelen módra bántak velük.

Ennek a fiúnak mégis sikerül egy új szemszögből megvilágítania a történteket: az ott eltöltött minden napok különböznek az itteniektől. A tudat, hogy máshol vagy. Ott, ahol nem lett volna szabad. Az emberek szabadságát is porba tiporták. A főszereplő, Gyuri azonban „szabadságot vásárol”, ahogy teszi azt Alekszijevics Szvetlana.
Gyuri sorsközösséget vállal a zsidó emberekkel, sorstársaival a sorstalanság mezsgyéjén. Ennek az egyetlen embernek a hangját sokaknak kéne meghallania. Ugyanis hiszem, hogy ebben a könyvben nem csak egy ember szólal meg, hanem a fájdalmas emberi lelkek sokasága. Ami mellett nem lehet szótlanul elmenni.
Úgy gondolom, hogy ez a puszta szépirodalom. Katartikus erővel rendelkezik a mű. Minden sorát megéri elolvasni: a hétköznapokat, amik a megszokott rend szerint zajlanak, ott felborultak. Az időérzék is elhalványult. Elmosódott a napoknak a tartama, egy dolog volt a fontos: a túlélés. A szenvedés stációi között is megtalálhatjuk a boldogságot, az örömöt. Ami elmúlt, nem jön vissza többé már… Mégis emberi humánumot konstatálok lezárásként: ott is, olyan körülmények között is, ha borotvaélen táncolva is, ha a halállal játszva is, de megérte élni.


Kertész Imre: Sorstalanság

Kertész Imre: Sorstalanság

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Valami mást kapunk, mint amit szokványos regénytől, akár lágerregénytől várhatnánk” – írta a Sorstalanságról Spiró György: „létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja.”

A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény.
Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához.
A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez.
Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben – nem kevés viszontagság után – 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig, a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett.

„Miért tartom Kertész Imrét jelentős, nagy írónak? Mert vállalja annak kockázatát, hogy akár mindenkinek a véleményével szembeszegüljön. Bármiről írjon is – a szabadságról, a személyiségről, a világ képtelenségéről, a boldogság útvesztőiről, a halálról vagy transzcendenciáról –, bámulatos képességgel tudja kiverekedni magát a megcsontosodott közfelfogás kelepcéiből. Ahelyett, hogy kielégítené az elvárásokat, olyan gondolatmenetekre és kijelentésekre ragadtatja magát, melyek, bátran merem állítani, titokban megütközést és döbbenetet váltanak ki.” (Földényi F. László)

Kertész Imrét számos irodalmi díjjal tüntették ki korábban is, többek között Kossuth-díjjal (1997), a lipcsei könyvvásár nagydíjával (1997) és legutóbb a Die Welt irodalmi díjával (2000).

Hirdetés