ponty értékelése


>!
ponty
Dan Simmons: Terror

Ez pazar volt. Méghozzá minden ízében.
Minden fejezet hozzá tesz, semmit sem éreztem feleslegesnek, sőt, maga a hossza egy ilyen történet esetében szinte elvárás, és főként az első számú írói eszköz a túlélésért folytatott harc, és/vagy a hosszú haldoklás hatékony érzékeltetéséhez. Különben meg a félreértések elkerülése végett a Terror nem hosszú. Abszurd lehet, mivel emberi szenvedés (is) a témája, de szinte bánom, hogy vége lett. Annyira jó szerkezettel, annyira szép ívben, annyira példás arányérzékkel, remek karakterábrázolással, emlékezetes jelenetekkel (izgalmassal és epikussal egyaránt), és főleg annyira átélhetően írta meg ezt a regényt Simmons, hogy én úgy bevonódtam Őfelsége Erebus és Terror nevű hajóinak, illetve azok legénységének drámájába, de úgy bevonódtam, mint a … minta pinty.
És, hogy miért volt ez a hat napos olvasás akkora telitalálat nekem, hogy minden kora reggel munka előtt, és rögtön a napi robot után is alig várjam, hogy ezt a vastag monstrumot egyensúlyozzam a kezemben? Mert szeretem a hajós történeteket, a túlélős és expedíciós történeteket, a hajós, túlélős, expedíciós történeteket, mert szeretem a kerek, viszonylag egyszerű, egy szálon futó történeteket. Szeretek olykor egy kicsit izgulni is és nincs ellenemre némi rejtélyes misztikum sem, ugyanakkor igénylek valamennyi szépirodalmi mélységet is, és mindezt elejétől a végéig, érthető, átérezhető, de igényes és hiteles nyelven szeretem olvasni.
Fúziós olvasó vagyok, aki fúziós könyveket szeret. És bár számítottam rá és féltem tőle, Dan Simmons most egyszer sem esett túlzásba (na jó, egyszer a vége felé, a negatív szereplővel egy picit szükségtelenül gúnyolódott egy darabig, az majdnem kirántott a hipnózisból, aztán nem hagytam magam), szóval nem rondított bele, hanem megírta nekem a tökéletes könyvemet. Dokumentumregényre hajazó elbeszélői stílussal, és némi távolságtartással mesélte az expedíció előkészítését aztán megrekedését, bravúrosan, de követhetően ugrált az időben, miközben lassan megismertetett minden lényeges szereplővel, és konfliktussal. Kijátszotta az elmaradhatatlan, kicsit kívülálló hajóorvos figurát, a naplós beszámolót, bemutatta a kapitányi munka, a vezetés nehézségeit, a jó, de nem tökéletes, és a rossz, de legalábbis már alkalmatlan vezetőt. Az idegen helytől, idegen embertől, és az ismeretlentől való félelmet, nanáhogy az emberi és az állati-emberi természetet, és még a a felfedezést, és a valódi felfedezést is. Utóbbi, ugye nem csak annyiból áll, hogy lábunkkal tapossuk a földet, amit addig még nem. Utóbbi a felelős felfedezés, a megértés és megismerés.
Na és a vége! Szerintem ez hibátlan befejezés volt. Ott engedett el, ahol kell, és oda tett pontot ahova kell. Addig is becsempészett a történetbe némi szépirodalmat néhány szereplőjén keresztül, de a végén az eszkimó mitológia rövid terjedelemben is olyan epikus és finom lekerekítést adott a könyvnek, és koronát ennek a történetnek, amiért én kedvencelem.

Talán nem érezhető eléggé, de imádtam a Terrort. Aki csak túlélő sztorinak, csak katasztrófa krónikának tekinti, netán csak misztikus horrorként, vagy egyszerű kalandregényként, izgalmas szórakoztató irodalomként veszi kézbe, az valószínűleg nem lesz ennyire elégedett. Én örülök, hogy nagyjából megfelelő olvasója lehettem. Örülök, hogy kiadták, és hogy ilyen szépen adták ki, és örülök, hogy nem előrendeltem, hanem a könyvfesztiválon, élőben vettem meg, mert még így is minden forintot megért. Csodás olvasmány volt.

Vigyázat! Ez különösen lelkes értékelés. Szerzője könnyezett a Farkasokkal táncoló című film végén. Mindenki csak saját felelősségére.

15 hozzászólás

Dan Simmons: Terror

Dan Simmons: Terror

Azoknak a férfiaknak, akik a brit birodalom Terror és Erebus nevű hajóin indultak felfedezőútra, minden reményük megvolt a diadalra: Sir John Franklin 1845-ös felfedezőútján vettek részt – a kor technológiailag legfejlettebb expedícióján –, és ők indulhattak a világon először gőzhajóval a legendás észak-nyugati átjáró felkutatására.
De a hajókat most már majdnem két éve csapdában tartja a sarkvidéki jég. A szén és az élelem kezd kifogyni. Ugyanakkor nem a fehér, de folyamatosan átformálódó táj, a dermesztő hideg vagy a készletek felélése jelenti a legnagyobb fenyegetést a tengerészekre, sőt, még csak nem is az, hogy a hajóikat szép lassan összezúzza az óceán engesztelhetetlen ereje.
Nem, egy sokkal félelmetesebb veszély is leselkedik rájuk: valami, ami odakint vadászik a jeges sötétségben, ami követi a hajókat, és egyesével végez a legénység tagjaival, akiket megcsonkít és felfal. Egy névtelen valami, ami sehol sincs, és mégis mindenhol ott van: a tőle való rettegés az expedíció legnagyobb ellensége.
Amikor maga Franklin is borzalmas halált hal, Francis Crozier kapitányra hárul a feladat, hogy átvegye az irányítást, és egy utolsó, elkeseredett próbálkozást tegyen arra, hogy kimenekítse a legénység maradékát dél felé, a jégen át. Egy eszkimó nő is velük tart, aki nem tud beszélni. Lehet, hogy ő lesz a túlélésük záloga – vagy a haláluk okozója. És miközben a skorbut, az éhség és az őrület sorra szedik az áldozataikat, a jégen leselkedő borzalom is egyre vakmerőbbé válik, Crozier és az emberei attól kezdenek tartani, hogy nincs menekvés…

„Ez egy igazán vérfagyasztó horror, amely csak még rémisztőbbé válik, ha az ember felidézi, hogy a Simmons által leírt szörnyűségek nagy része a valóságon alapul.”
THE GUARDIAN

„Simmons egyik legjobbja.”
KIRKUS REVIEW

„A Hugo-díjas Simmons eleven színekkel kelti életre ennek a sarkköri felfedezőútnak a rettenetes megpróbáltatásait és kihívásait, továbbá némi természetfeletti borzalmat is belevisz az 1845-ös Franklin-expedícióba és az észak-nyugati átjáró felkutatására tett balsorsú kísérletébe.”
PUBLISHERS WEEKLY

„A Terror leviatáni hossza ellenére végig lenyűgöző olvasmány… A történelmi realizmusnak, a gótikus horrornak és az ősi mitológiának ez a keveréke egy veszélyes tánc a vékony jégen, amelyet bárki, aki híján van Simmons regényírói zsenialitásának, kétségkívül elvétett volna.”
WASHINGTON POST

Hirdetés