balagesh IP értékelése


>!
balagesh IP
Nádas Péter: Világló részletek

A tekintélytisztelet ahhoz mindenképpen kell, hogy betervezzük ennek a monstrumnak az olvasását. Akkora tekintély viszont nincs, hogy a környezetemben megfigyelhető mennyiségű végigolvasás és reflektálás (az olvasmányról vagy annak kapcsán történő gondolkodás) előálljon. A szöveg tehát jól olvasható. Nem csak a méretnek, hanem a tartalomnak is a dacára.
Mert ez történetírás. Az illegális, majd aztán nem csak legális, hanem egyeduralkodó Magyar Kommunista Párt történetének leírása – egy aktív családon keresztül. Ez lehetne regény(ebb) is. De ahogy @mbazsa is írja, a történetírás az önéletrajzi írással szorosan összekapcsolódik, és így előáll egy Tények és tanúk sorozatba illeszthető kötet.
Ugyanakkor a családtörténet és az önéletrajz (memoár) között különbséget kell tenni. Utóbbi inkább csak az elbeszélő életeseményeit rögzíti. A csalóka, hogy mindkettőben az elbeszélő ugyanazt kutatja: ki is ő? Az utóbbiban ezt a mit is és miért is tettem egymásba kapcsolt kérdéseinek segítségével viszi végig, a családtörténetnél pedig a fő kérdés így hangzik: hogyan állt elő az az én, aki itt most elbeszél?
Mások ürügyén szól magáról: nem annyira személyes tetteiről, hanem a személyes milyenségéről. Az előfeltételek definitív hatását vizsgálja önmagán.
Így lesz minden elbeszélő előállása egy családregény vége. A sok generáció slusszpoénja az elbeszélő. A gyermek. Aztán más történet indul. Az esetleges önéletrajz példának okáért (ami nem ez a könyv).
Illetve így érthető az is… de előtte az „így” vonatkozását összefoglalom: család és haza (emberiség) története egységben van, és a személyes gondolkodásmódnak a családiból való előállása a vizsgált kérdés – tehát újrakezdem: így érthető az is, hogy örökletes bűnökkel vagy legalábbis örökletes bűn környéki viselkedésmódokkal kapcsolatban alakultak ki viták, hangzottak el felhorkanások az idézetek között. (https://moly.hu/idezetek/830082)
Így vitatkozom én is, mert Nádas a generációs szakadék túlszélén áll: háborús és 56-os tapasztalatai alapvetően különbözők az én tapasztalataimtól. A 60-as évek közepétől egyre ritkultak azok a személyes döntési helyzetek, melyekben élet és halál közöttibe folyhatott bele az átlag. Mikor hőssé vagy csőcselékké változhatott. A gulyáskommunizmustól kezdődően még ma is legfeljebb igazságtalanságokról lehet beszélni. Ami nem jelenti, hogy ne lehetnénk gyávák, elsétálók vagy ellenállók. Az ügymenetbe belefeledkezők. Végső soron annyit jelent, hogy immár nem gyilkosok gyermekei vagyunk. Sem ostromot és pogromot túléltekéi. Hanem boldog vagy boldogtalan KISZ-esekéi. Meg néptánocosokéi, meg Illés-rajongókéi, meg koncerten pofán vert kölkekéi. Ez így más perspektíva.
Nádas számunkra történelemről ír. Aminek van hatása, tanulsága. Bőven van. De nem családi érintettség okán azonosulunk. Nem apám bűnét (hőstettét) ismétlem meg, hanem legfeljebb apáinkét. Általánosságban, konkrétumok nélkül.
Vontam tehát párhuzamokat a mával, élveztem is az olvasást, lebilincselt ez a túlérzékeny, szenzuálisan gyakran túlterhelt, kisütött, autista* elme, de a történelemírás sosem érdekelt. Nem villanyoz fel a hogy is esett megválaszolása. A nagy író nagy családján keresztül megnyíló egyenes történetírás bár konstruált, bár szükségszerűen fikcionalizált, nem lett regényes. Megmaradt tanúvallomásnak.
A II. rész első fele volt számomra csodálatos. Ahol a személyes élményeket felidézte, elbeszélte, és egymáshoz kapcsolta. Ahol már nem csak képek és dokumentumok voltak, hanem élmények. A jóság fogalmának megértése teremti meg az egységes elbeszélői teret, amelybe belesimul, összeszervesül a francia határ menti nyomozás, a gyermekkori tapasztalatok, az opera cselekménye. De aztán itt is visszatérünk a szimptomatikus család szándékoltan fikciómentesített történetéhez, az illúziókkal való leszámolás történetéhez, melynek leglogikusabb végpontja ténylegesen az 56-ra adott nemzetközi reakciók.
Fontos könyv. Fontos forrásanyag. Még inspirál is hasonló múltba tekintésre. Magamba tekintésre. A nagy író a nagy életművével és a nagy stílusával elmondhatta mindezt, és mi odafigyeltünk rá. Ő a bizalmával, mi a figyelmünkkel adtunk tiszteletet. De azért én sajnálom, hogy a könyv negyedét tudtam csak élvezni.

*http://konyvelmeny.blog.hu/2018/07/18/nadas_peter_autizmusa


Nádas Péter: Világló részletek

Nádas Péter: Világló részletek

„Egyszer egy többnapos pilisi kiránduláson, amikor sehol nem volt se vége, se hossza az útnak, csak mentünk és mentünk valahol Dömörkapu és Pilisszentkereszt között az erdőkben, nem lehetett felfogni ésszel, hogy minek megyünk, hová ereszkedünk, hová kapaszkodunk ezeken a hegyeken, és miért nem visznek, mért olyan csöndesek, hogy nekünk gyerekeknek már kiabálni se legyen szabad, majd ha tisztásra, mezőre érünk, ott kiengedheted a hangodat, mert az a bevett szokás, hogy az ember az erdőben nem ordibál, nem zavarja a madarakat és a vadakat, és már jó messzire a menedékháztól, ahol egy nagy, jéghideg hálóteremben az egész társasággal, felnőttekkel, gyerekekkel nagy hangoskodások közepette eltöltöttük az éjszakát, arra is megtanítottak, hogy soha nem fázom, soha nincs melegem, soha nem vagyok szomjas, soha nem vagyok éhes, soha nem vagyok fáradt, soha nem vagyok álmos, és főleg nem unatkozom, ezt most jól jegyezzem meg magamnak.
És azonnal megjegyeztem.”

„Krónika helyett végül is inkább legendákat gyárt magának az ember, amikor egy másiknak elbeszéli az élettörténetét” – írta a szerző a Párhuzamos történetekben. Saját emlékiratában, amelyet az Olvasó a kezében tart, ennek megfelelően egyedülálló módszerrel kerüli el ezt a legendagyártást. Bevésődött emlékképeiből – a „világló részletekből” – kiindulva először az álomfejtés módszerével fölidézi az eredeti élmény összetevőit, a hangokat, látványokat, szagokat, érzeteket és emóciókat, majd ezek alapján rekonstruálja, hogy mi történt, hol és mikor. A másoktól hallott történeteket elemeikre bontja, hogy kiszűrje belőlük a tudatos vagy tudattalan torzításokat, majd a megtisztított életanyag és a leleplezett torzítások alapján rekonstruálja újra, hogy mi történt, hol és mikor. Innen pedig koncentrikus körökben halad tovább az okok, körülmények, motívumok, előzmények és következmények felé, míg végül kirajzolódik a történtek jelentése és jelentősége a saját személyes életében és az attól elválaszthatatlan, közös emberi világban.
E módszer eredményeként láttató erejű leírások, izgalmasnál izgalmasabb történetek, rejtett összefüggéseket feltáró nyomozások követik egymást e rendkívüli, rendhagyó emlékirat lapjain.

Hirdetés