gesztenye63 P értékelése


>!
gesztenye63 P
Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa

Ha valaki eddig kételkedett volna benne, Robin Hobb már az Élőhajók trilógia előtt is tökéletesen tudott írni, bátran a zsáner mesterei között lehet emlegetni. Az orgyilkos tanítványa pontosan, precízen megírt tanonc regény, aprólékos, lassú folyású világ- és karakterépítéssel, a történésekhez, múlthoz és jelenhez egyaránt finoman passzoló, „beszélő nevek”-kel. Élvezet végigtekinteni a folyamaton, ahogyan szinte észrevétlenül válik a fattyúból előbb csak a fiú, majd Fitz Lovag.
Aki az Élőhajókkal kezdte az életművet, az elsőre talán kissé lassúnak, szöszmötölősnek érezheti a Látnok-világát. De ne feledjük, hogy a helyszín nagyjából ugyanaz – a Hat Hercegség területe –, csak időben kalandozunk talán még közelebb az Elődökhöz. Így valószínűleg a következő részekben egyre többet tanulunk majd erről a gyönyörű, színes világról, és egyre nagyobb öröm lesz ráismerni az Esővadonról, vagy a Zápor folyóról felvillanó utalásokra.
De emlékezzünk, csak, hogy az Élőhajók sem kifejezetten a hirtelen, hűbele-béla csihi-puhikkal kápráztatott el, hanem jóval inkább a fifikás, nagyívű gondolatfolyamokkal.

Ez a könyv a zsáner legszebb hagyományait idéző érett, szép próza, egy sokat ígérő trilógia nyitó kötete. Folytatom a további részekkel és egyben jó szívvel ajánlom.

2 hozzászólás

Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa

Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ifjú Fitz Lovag herceg fattyúgyermeke, akit apja mogorva istállómestere nevel a Hercegségek királyi udvarában. A nemesek közül senki nem veszi kutyába sem, csak az intrikus Elmés király figyel fel rá, aki ráveszi, hogy titkon elsajátítsa az orgyilkosok művészetét. Mert Fitz vérében a Mesterség munkál, amelynek veszedelmes és vad mágiája segítségével a Látnokok emberemlékezet óta uralják a Hercegségek viharverte királyságát. Fitz egy olyan időben cseperedik fel, amikor barbár vörös martalócok dúlják fel a partokat és alvajárók kóborolnak a szárazföld szívében. Hamarosan a fiú megkapja első lélekpróbáló küldetését – mert Fitz veszélyt jelent ugyan a trónra… de ő lehet a királyság túlélésének kulcsa is.

Hirdetés