Emilly_Palton I értékelése


>!
Emilly_Palton I
Lilith M. Abbey – Mike Menders: Krisztin

A könyvet az írótól vettem meg, jó pár hónapja, pontosabban a könyvfeszten. Ugyan már rég kiolvastam, de az értékeléssel vártam mostanáig, hogy leülepedjenek a dolgok.

A borító számomra igen tetszetős, annak ellenére, hogy a piros nem tartozik a kedvenc színeim közé. Egyszerű és mégis kifejezi a történet mondanivalóját.

Be kell vallanom, a romantikus irodalmat sem sorolom a kedvenceim közé, de hát egyszer mindent el kell kezdeni. Ami egy picit elriasztott a történettől, az a magyar nevek és helyszínek. Bár, ez csak a saját bénaságom, mert itt ebben a történetben egyáltalán nem zavart.

A történetet két szereplőn keresztül ismerhetjük meg. Van egy női (Krisztin), és egy férfi (Batya) szemszög. Úgy gondolom, hogy ez jót tett az egész cselekménynek. Nőként jobban értékeltem Batya gondolatait, érzéseit.
A történet eleje számomra túl intenzívre sikeredett, ami a szexualitást illeti. Fogalmazhatok úgy is, hogy megismerjük a két főszereplő jellemét, gondolatvilágát, és a szexualitáshoz való hozzáállását. Ez nem baj, sőt, ez kell is a történetbe, hogy utána megértsük a miérteket. Itt még nem indulnak be a pörgős események láncolata. Ez amolyan felvezető, a könyv második részéhez. Jó, az első rész vége egy nagyon nagy csavarral végződik, de úgy gondolom, annak pont ott a helye.
A történet, a cselekmény a könyv második felében kezd érdekes, eseménydús fordulatot venni. Elkapja az embert, nem ereszti, mert izgul, hogy most mi lesz, és képes voltam tövig rágni a körmöm. Akárhogy is nézzük, ekkorra már a két főszereplő a szívemhez nőtt, és fájt, hogy író így megkínozta őket.
Szóval, aki szereti a romantikát, az erotikát, megspékelve pörgős, eseménydús cselekménnyel, annak szívből ajánlom!


Lilith M. Abbey – Mike Menders: Krisztin

Lilith M. Abbey – Mike Menders: Krisztin

Azon a májusi napon változott meg minden, amikor Krisztin hazaérkezett. István, a földbirtokos nagybácsi élete teljesen felfordult a fiatal leány megjelenésével. Egy nyár, ami a szenvedélyről, az erkölcsről, a szerelemről szól, és egy feledhetetlen tél számtalan kalanddal, szenvedéssel, izgalmas fordulatokkal.

A századfordulón játszódó regényben az ifjú és tapasztalatlan Krisztin a nagybácsi segítségével kezdi felfedezni önmagát, a nemiség korábban elhallgatott titkait. A férfi érzései napról-napra mélyülnek, miközben a leány érett nővé válik. Vajon az ész, az erkölcs, vagy az érzelmek győznek ebben a tiltott kapcsolatban? Hogyan végződhet egy beteljesületlen szerelem? Elkerülhetetlen a tragédia, mely hőseinkre vár?

Krisztin lebilincselő története érzelmi és morális kérdések elé állítja az olvasót. A fiatal leány kalandjait nem klasszikus stílusban, hanem a két főszereplő váltott szemszögéből ismerhetjük meg.

A történetet – a nyílt erotikus részletek miatt – kizárólag 18 éven felülieknek ajánljuk!
A könyv a Sukitore weboldaláról rendelhető meg: www.sukitore.com/krisztin

Hirdetés