Maya1990 értékelése


>!
Maya1990
Laura Barnett: Variációk egy párra

Kedvencem lett. Imádtam a történetet. Egyet kell értenem másokkal, hogy ez a könyv nem a klasszikus értelemben vett romantikus könyv és pont ettől volt olyan jó. Elsőre, egy kicsit nehéz volt a szálakat követni, hogy mikor melyik variációban vagyunk és ott ki kivel van. De nagyon tetszett az elgondolás, hogy életük végéig nyomon követhettünk az életük alakulását. A könyv olvasása közben, folyton az az érzés motoszkált benne, hogy mi emberek mennyire nem tudjuk értékelni amink van. Mindig mást szeretnénk, vagy hamar meg tudjuk szokni a jót és olyan hétköznapivá válik, hogy utána már nem lesz olyan fontos. A különböző variációkban nagyon sok megpróbáltatáson mentek keresztül a szereplők és ötletes volt, hogy 1-1 szituációt 3féle változatban is elolvashattuk. Megkönnyeztem a végét, csak ajánlani tudom.


Laura Barnett: Variációk egy párra

Laura Barnett: Variációk egy párra

„Tizenkilenc éves koromban sétáltál be az életembe. Te voltál az egyetlen férfi, akit valaha szerettem – reményem sincs, hogy egyszer mást szeressek. Elvettél mindent, amit együtt csináltunk, mindent, amit egymásnak jelentettünk, és porig égetted, megsemmisítetted: nem maradt belőle más, csak hamufelhő.”

Laura Barnett 1982-ben született. Író, újságíró, színikritikus. A The Guardian és a Daily Telegraph egykori belső munkatársa, jelenleg szabadúszó újságíróként dolgozik. A Variációk egy párra az első regénye.

Eva és Jim 19 évesek, a cambridge-i egyetemre járnak, amikor 1958-ban útjaik keresztezik egymást. Jim sétál. Eva biciklizik. És kis híján összeütköznek. Ami ezután történik, meghatározza a jövőjüket. Életútjuk három különböző variációját kísérhetjük végig egészen napjainkig, együtt és külön, ahogyan szerelmük története más-más fordulatot vesz. A Variációk egy párra nagyszerű regény arról, hogy döntéseink függvényében hányféle irányt vehet az életünk.

„Átgondolt, higgadt megközelítése annak az izgalmas kérdésnek, milyen szerepet játszik a véletlen és a végzet az életünkben.”
– Sunday Telegraph

„Városokon, országokon, évtizedeken átívelő, finoman kidolgozott, magával ragadó regény, mely a szerelem témáját nem pusztán a romantika felől közelíti meg.”
– The Bookseller

„Laura Barnett regénye azon kevés irodalmi művek közé tartozik, mely komolyan elgondolkodtatja olvasóját arról, hogy a siker milyen hatással van a szerelemre és a házasságra.”
– Observer

Hirdetés