Fallen_Angel P értékelése


>!
Fallen_Angel P
Pierce Brown: A káosz évei

A sorozat harmadik része volt az, ahol végképp rákattantam a sztorira, mert érdekes és fordulatos volt. A káosz évei pont ugyanolyan izgalmas és legalább annyira letehetetlen.
Bár az elején voltak kétségeim, hogy kell-e (lehet-e) még egy bőrt lehúzni a történetről, ez hamar, alig egy-két fejezet alatt elmúlt. Pierce Brown kitűnően játszik az olvasó idegeivel váltogatja a nézőpontokat, a régiek mellett új szereplők is megjelennek és jót tesz a sztorinak az évtizednyi ugrás is, hiszen így más helyzetben találjuk az Aratót és embereit. A felnövekvő új nemzedék is érdekesnek ígérkezik.
Nagyon várom a Dark Age-t, remélve, hogy az Agave ugyanilyen hamar kihozza, mint a negyedik részt (de lehet, hogy nem tudom kivárni és inkább elolvasom angolul, amint megjelenik. :D).

5 hozzászólás

Pierce Brown: A káosz évei

Pierce Brown: A káosz évei

A Vörös lázadás-trilógia hőseként felemelkedett Darrow-t mostanra sokféle néven ismerik bolygószerte. Van, aki apának hívja. Más felszabadítónak. Megint más hadvezérnek. S vannak, akik Aratónak. Ő azonban mindennek ellenére ismét fiatal fiúnak érzi magát, miközben nehéz szívével a sápadt kék bolygó felé zuhan vörös páncéljában, hatalmas seregével. A háború tizedik, Darrow életének harminckettedik évében járunk.

Egy évtizeddel ezelőtt Darrow volt annak a forradalomnak a hőse, amitől azt remélték, hogy majd felszabadítja a Társadalmat. Béke és szabadság helyett azonban végtelen háború dúl a világokban. Darrow-nak ezért egy újabb, elkeseredett küldetésre kell most indulnia, mellyel kockára tesz mindent, amiért eddig harcolt. Továbbra is hisz abban, hogy megmenthet mindenkit, de vajon képes lesz-e arra, hogy közben ne változzon át borzalmas szörnyeteggé?
A különböző bolygókon átívelő útját ráadásul olyan új szereplők fonják körbe, akik örökre megváltoztatják a sorsát: egy menekülttáborból érkező vörös lány, aki olyan életet kap, amiről álmodni sem mert; egy megtört szürke ex-katona, akinek a galaxis legnagyobb értékét kell ellopnia akár az élete árán is; és egy kitaszított arany trónörökös, aki mentorával vándorol a csillagok közt, siratva azt a világot, amit Darrow eltörölt, de bízva a visszatértében.

Míg a Vörös lázadás-trilógia egy univerzum végét örökítette meg, A káosz évei egy új kezdetének az első krónikája. A New York Times bestsellerszerző Pierce Brown új ciklusa ismét bukásról és felemelkedésről szól, ám ezúttal népszerű hőse mellett új szereplőket is megismerhetünk ebben az epikus történetben, ami új izgalmaival és emlékezetes jeleneteivel méltó folytatása Darrow küzdelmének.

Hirdetés