gesztenye63 P értékelése


>!
gesztenye63 P
Karin Tidbeck: Amatka

Furcsa, különös világot hozott létre Karin Tidbeck az Amatkában. Végtelenül taszító, idegen világot, amiről mégis úgy érzem, hogy a miénk, az a mi Földünk, valahol-valamikor, egy ismeretlen helyen és időben, egy megmagyarázhatatlan létezésben. A hangsúly azonban a furcsaságán van. Hiszen ez egy weird fikció. Már a kifejezés jelentése behatárolja számomra, hogy mit is várhatok az adott műtől. Nem csak furcsa, de bizarr, hátborzongató és titokzatos is egyben. Sőt, van benne valami sorsszerű, fatális tartalom, amitől egyirányúvá, mintegy eleve elrendeltté válik. Ezzel kapcsolatban a leginkább Veres Attila megfogalmazása tetszik, aki Pintér Bencének adott interjújában úgy határozta meg, hogy a weird nem műfaj, inkább egy mód. Ebben benne van az is, hogy a valóság csupán egy szabadon alakítható gyurma, amelynek formálható anyagában az abszurd is természetessé válik. Hiszen ez a nézőpont nem enged teret a megdöbbenésnek – a „mi realitásunk” talajáról nézve különcnek tűnő, legfurcsább tettek, cselekedetek is hétköznapivá válnak, a létezés legmorbidabb szabályai is magától értetődő evidenciaként jelennek meg.
De ahhoz, hogy úgy érezzem, jól sikerült, hiteles weird irodalom került a kezembe, különös módon szükségem van még két dologra: a „belecsöppenés” és a „szabad lezárás” érzetére is. Az első kívánalom szerint egy „kész” világba kerülök a regény hőseivel, ahol maguk sem ismerik igazán a világ keletkezésének eredetét, körülményeit – csupán ködös utalásokra, rögzült szabályokra hagyatkoznak. A másik követelmény a lehető legantagonisztikusabb módon kizárja a lekerekített, adekvát végkifejletet – a megszokottnál jóval tágabb teret nyújt az olvasói képzelet számára a lehetséges lezárások számtalan variációját tekintve spoiler.

Az Amatka mindezen – általam támasztott, személyes – követelményeknek tökéletesen megfelelt. Adott egy – ki tudja hogyan létrejött, esetleg túlélők által gründolt – világ, amelynek a szabályai az embertelenségig merevek, mégis ezek a szabályok határozzák meg egyáltalán a létezés kereteit. Szükséges a hiteles képhez, az elvárt nyomasztó hangulathoz, hogy ez a világ hideg legyen, szürke, uniformizált és kocka. Ebben a világban nem működhet más társadalmi berendezkedés, mint a „pásztor és szelíd nyája” képződmény. Kizárólag a „Nagy Testvér”-szerűen mindent látó, mindent felügyelő, jogalkotó és ítélkező, önmagát demokratikus-képviseleti öltönyben lefestő hatalom létezhet és az általa irányított, kellőképpen lebutított birkanyáj.
Azonban a hatalomnak egy olyan világban, amelyben a létezést az ősmasszától kizárólag a szavak teremtő ereje választja el, tulajdonképpen nincs is más esélye a közösség spoiler fennmaradásának biztosítására. „Nevezd meg!” és „Jelöld meg!”. Ezek a létezés alapjai, a működés szabályai. Nyilván nem engedhető meg a „szabad beszéd”, hiszen az óhatatlanul káoszhoz, végső soron pusztuláshoz vezet.
S azon túl, hogy ilyen gondosan megkonstruált világot tár elénk, Karin Tidbeck valójában egy igazi karakter-központú regényt írt. Vanja alakját rendkívül aprólékosan, a gondolatok, érzések mélységének rezdüléséig, részletesen kidolgozva ereszti be ebbe az embertelen arénába. Mesteri, ahogy egy ilyen rövidke regény keretein belül képes a főszereplő jellemének alakulásába ennyi változást, feszültséget csempészni és rajta keresztül biztos kézzel vezetni az olvasót egy ilyen labilis talajon.

A kérdés azonban továbbra is adott: hol marad hely az emberi individuumnak, a gondolkodás és teremtés szabadságának ebben a világban? Érdemes-e egy ilyen világban tovább élni, emberhez méltó-e ebben a közegben szaporodni, örökíteni? Lehet-e létjogosultsága a moralitásnak egy vegetációra, a puszta túlélésre építkező társadalomban? Az újító, önálló gondolat előreviszi-e a társadalmat, vagy a gondolkodó csupán egy önző magánzó, végső soron a közösség árulója? Egyáltalán létezik-e ebből a rendszerből kiút? A természet, vagy az ember maga építette ennek a börtönnek a falait?
… és még ezer olyan kérdést vet fel ez a mű, amikre aztán nem ad választ, csupán rengeteg gondolkodnivalót.

Szerintem a 2017-es megjelenések ritka jól eltalált, meghatározó darabja. Csak ajánlani tudom.

4 hozzászólás

Karin Tidbeck: Amatka

Karin Tidbeck: Amatka

Vanját, a fiatal tájékoztatási asszisztenst hazájából, Essre városából Amatka zord és fagyos kolóniájába küldik, hogy adatokat gyűjtsön a kormány számára. Vanja azonnal megérzi, hogy valami nincs rendben: Amatka lakói furcsán viselkednek, miközben a hatalom mindenütt a felforgató tevékenység nyomait kutatja.
Bár a kiküldetése csak rövid időre szól, Vanja beleszeret lakótársába, Ninába, ezért meghosszabbítja látogatását. Eközben akaratlanul is tudomást szerez az egész kolóniát érintő, növekvő fenyegetésről. Minden erejével igyekszik eltitkolni, és önhatalmúlag olyan vizsgálódásba kezd, amivel önmagát is bajba sodorja.
Karin Tidbeck világában mindenki gyanús, senki nincs biztonságban, és semmi nem egyértelmű – még az írott és beszélt nyelv, vagy éppen a valóság szövete sem. Az Amatka lenyűgöző és végtelenül eredeti mű, óda a szabadságról, a szeretetről és a művészi teremtőerőről.

„Javaslom, hogy ragadj meg egy példányt!” – Ann Leckie
„Született klasszikus.” – Jeff VanderMeer
Szürreális bemutatkozó regény Margaret Atwood és Ursula K. Le Guin stílusában, egy olyan idegen világról, ahol a nyelv valóban élő és ható.

Hirdetés