sicano értékelése


>!
sicano
Járdán Csaba – Kleinheincz Csilla (szerk.): 77 – Hetvenhét

Igazán jó kis válogatást sikerült itt összehozni. Nagyon jó volt a pályázat alapötlete, amire készültek a művek, és a beválogatottaknál külön érdem, hogy mind másképp ragadta meg a lényeget.
Ennek következtében egyes művek jobban, mások kevésbé tetszettek, de ez főleg az írói szemléletnek, és nem a kidolgozottságuknak köszönhető.
Azt azért túlzás lenne állítani, hogy a színvonal teljesen egységes valamennyi műre, de a gyengébb írásoknál is hozta a kötelező minimumot.
A félreál elemeket tartalmazó írások, ("Sánta farkas", „Az Erdőntúl”, 'Meglepetés") melyek gyakran budapesti helyszíneket, való életből vett embereket és misztikus lényeket vegyítenek, például egyáltalán nem tetszettek, az én emésztésemnek ez már túl sok, ez a fajta világábrázolás nagyon nem az enyém, de nem csodálkozom rajta, hogy sokaknak épp ezek az írások a kedvenceik. Mindenesetre még ezeket a novellákat is érdemes volt elolvasnom annyira különleges megvilágításba helyezték a népmesei elemeket, különösen a „Sánta farkas”-t mely bár a leghosszabb volt mind közül, a lendületes írói stílusnak, és szórakoztató, könnyed témái miatt a leginkább olvasatta magát.
az „Aranyalma” sem nyerte el a tetszésemet. Nekem már túl harsány, túl sok mondai elemet átültetett, erősen túltolt képi világú történet, Az egész egyszerűen túl sok. Ám a cselekmény pörgős, a csattanó kifejezetten tetszett, és pontosan eltalált terjedelemre is. Amit viszont tényleg örömmel olvastam, az az amatőr íróktól a „Három csomó” és a „Soha többé nem látom már Fülest!”. Az előbbi talán a legjobb arányban keverte el a mondai elemeket a valósággal, egy igazán remek történetet megalkotva ezzel. Az utóbbiban pedig egy egyáltalán nem szokványos megközelítési módot láthatunk, egy amúgy sem sablonos szituációra. Nem szólva a történetvezetésről és a befejezésről! Szívesen olvastam volna még, sajnáltam, hogy olyan hirtelen lett vége.
A legjobb írás persze egyértelműen Raoul Renier-től származik, a „Vasorrú bába” még tőle is kiemelkedőnek számít, és ez nagyon nagy szó!
Nem is tudom, hányszor fordult elő velem, hogy egy történet elolvasása után rögtön újra neki kezdtem, talán ha három ujjamon meg tudom számolni, de itt ez történt!
Hihetetlen mennyire képes visszaadni az akkori idők embereinek gondolkodásmódját és hétköznapjait, micsoda műveltség és tudás süt minden oldaláról, ugyanakkor mennyire olvasmányosan és realisztikusan képes ezt tálalni nekünk. Az az ember egy zseni! Ez a reálmese pedig nagyszerű és kegyetlen, olyan, amiről simán azt gondolná az ember, hogy így, ebben a formában akár meg is történhetett.
Ehhez képest a „Sárkányölő Bende” című mű szimplán „csak” jól sikerült írás. De itt is ötletesek a karakterek, és az írótól talán kissé szokatlanul, egy könnyedebb, humorosabb történetet ismerhetünk meg.
Kedvencem még a „Névtelen Királyok” ami nem is csoda, hisz személy szerint odavagyok az ógörög történetekért, a régi nevekkel és helyszínekkel együtt, különösen ha mély gondolatokkal itatódik át, és ennyire le tud kötni a cselekménye. Az itt írt filozófiai kilengések különösen jó hangulatot tudtak kölcsönözni neki.
A „Fehér Felhőn Fekete Holló”-ban megint kicsit soknak éreztem a mondai részt, ha nem is volt olyan harsány mint az „Aranyalma” de épp elég ahhoz már elszakadjon a cselekménytől és félig legenda szerű mesélésbe váltson át. Valamiért nem hagyott mély nyomott bennem a „Kalamona” sem. Kicsit talán zavaros volt ez is, és a befejezése sem lett valami frappáns, inkább kiszámítható.
A sci-fis változatokat sem tudom agyondicsérni, habár az ötletek ott is annyira eredetiek, hogy már emiatt is megéri elolvasni őket, hovatovább ezek valóban rövidek.
„Az Elhárítók” pont akkor ért véget mikor elkezdődött volna, „A Gömböc”-ből pedig pont azokra a kérdésekre nem kaptunk választ, amire úgymond, ki volt hegyezve az egész sztori.
Az „Árgyélus és Balga” sem volt rossz, de különösebben nem is nyűgözött le, és úgy érzem jobb lehetett volna, ha ez viszont rövidebb, velősebb egy kicsit.
Nagyon örülnék neki ha születnének még olyan pályázatok melyekre ezeket a novellákat írták, ugyanis ennyire sokszínű, és változatos antológiát régen láttam, és az alapötlet szerintem túl jó ahhoz, hogy egy gyűjteménynél megálljon.

>!
Delta Vision, Budapest, 2006
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637041958

Járdán Csaba – Kleinheincz Csilla (szerk.): 77 – Hetvenhét

Járdán Csaba – Kleinheincz Csilla (szerk.): 77 – Hetvenhét

Magyar népmesék, ahogyan ez idáig soha nem olvastuk őket: még mindig nekünk szólnak, ám világuk már új szabályok szerint épül fel. Egy bábaasszony bosszúja, saját kötelességük csapdájába került sárkányok, baljós padlások és kamerákkal foglyul ejtett hősi küzdelmek. Ismerős, mégis ismeretlen helyszínek, ahol a mesék megújulnak, s új ágat hajtanak.

A Hetvenhét novellapályázat győztesei és a magyar fantasztikus irodalom nagyjai új formát találtak a régi meséknek: Körmendi Ágnes, Csigás Gábor, Juhász Viktor, Raoul Renier, Molnár B. Gábor, László Zoltán és társaik világa után az ősi történetek mindörökre megváltoznak.

Hirdetés