Black_Dawn P értékelése


>!
Black_Dawn P
Constantinus A. P.: 2221

Constantinus A. P.: 2221 Szigorúan szabados viszonyok

Első olvasásra megtorpantam ennél a könyvnél. Hogy miért? Előítéletből.
Túl keveset tételeztem fel róla és ezáltal túl keveset is láttam meg benne.
Most viszont másodszorra már komolyabban nekiültem és érzek benne valami nagyon különlegeset. Olyasmit, mint Orwell 1984 című regényében, de olyanokat is, mint Asimov Alapítványában.
Nemcsak, hogy híres könyvekre emlékeztet ez a mű, de annál (már most, pedig még eléggé az elején járok) valami sokkal többet is adott:
Én eredetileg nem szerettem Asimov Alapítványát. Annyira untam, hogy abbahagytam. Valószínűleg azért, mert nem is értettem. Ez a könyv viszont rávilágított valamire:
Egy új nézőpontra, ami akár arra a könyvre is alkalmazható.
Olyasmi kezdett most a 2221-ben tetszeni, ami miatt lehet, hogy az Alapítvány is fog majd és újra fogom olvasni: a benne rejlő intelligencia miatt, ami előbb-utóbb el tudja ragadni az olvasót, ha van hozzá elég türelme.
Kell tehát ennél több? Annál, hogy az ember tanul egy műből annyit, hogy egy híres regényt elkezd miatta végre értékelni? Szerintem ez önmagában is jó érv lenne. És akkor még nem is mondtam semmit a könyv cselekményéről, vagy hogy miről szól!
Majd fogok azt is. Ez most csak jó értelemben vett fenyegetés. :) Nem éppen gyors olvasmány, de azért haladok vele és egyre jobban tetszik. Hogy őszinte legyek, nem értem, hogyan képes valaki elsőre ilyen regényt írni és ezt most jó értelemben mondom.
update 2018.03.18.
Befejeztem a könyvet. Nagyon tetszett!
Érdekes kérdéseket vet fel. Egy kitekert társadalomról szól végül is, ahol a hatalom olyasmit is tilt, ami jelenleg itt nálunk 2018-ban mindenhol megengedett és olyasmiket engednek meg, amire nálunk itt valószínűleg ferde szemmel néznének. Az ötlet önmagában érdekes, ami viszont ijesztő benne az az, hogy még akár működhetne is ez a dolog! :)
Ebben rejlik számomra a könyv valódi ereje! Olyan jól meg van támogatva a regény elméleti része, hogy valóban el lehetne képzelni, hogy mindez meg is történjen majd egyszer. A szerző közgazdász szemszögből tudományosan is megindokol mindent. Ilyen értelemben „hard science fiction”-nek is fel lehet fogni ezt a művet. Emiatt nem biztos, hogy a legkönnyebb olvasmány, de aki időt szán rá és figyelmesen elolvassa, annak szerintem jó esélye van rá, hogy ugyanúgy élvezze ezt a könyvet, mint amennyire én érdekesnek és lebilincselőnek találtam! :)


Constantinus A. P.: 2221

Constantinus A. P.: 2221

Európa, 2221. – Az elmúlt évszázadokban újra megjelent, és sebesen elterjedt egy ősi eredetű társadalmi forma, a Matriarchátus. Ennek köszönhetően a kétszáz éve már kiszorulni látszó európai őslakosok újra benépesítik a kontinenst, sőt megkezdődött új kirajzásuk. Az évszázadok során a matriarchata berendezkedés alapértékké vált, és már csak tankönyvekből, vagy a kisebbségi gettóként létező, lenézett lakónegyedek révén ismerik a „régi, páros világot”. A rendszer által eltartott nép élvezheti a stabil megélhetést, a szórakozást, a szexuális szabadosságot, cserébe csak néhány egyszerű szabályt kell betartania.

De a matriarchata szövetségek által uralt új világrend tényleg szilárd? Szétfeszítik-e az itt-ott keletkező repedések, vagy rugalmasan alakul, s alkalmazkodik? Kik dolgoznak érte, és kik ellene? A matriarchátus szabályaihoz igazodóan átrendezett Bécsben egy fiatalember a saját bőrén tapasztalja meg a kérdés valódiságát. Elpuhította a rendszer, amit kiszolgál és nagyra tart. Származásának köszönhetően magasra jutott, megvan mindene. De feltűnik egy lány, aki sok mindent megváltoztat. A véletlen küldte, vagy hátsó szándékok munkálnak? Ráadásul egy olyan év közeledik, melyet a matriarchátus urai legszívesebben kihagynának a naptárból.

Sokan szeretünk párkapcsolati témákról beszélgetni. Ebbe a beszélgetésbe kapcsolódik be a könyv, hisz párbeszédein át az olvasóval is beszélget, új szemszögből feszegetve ismerős témákat. Bonyolult viszonyok szövedékébe gabalyodhatunk bele ebben a párkapcsolati utópiában, a szereplőkkel együtt latolgatva férfi(ak) és nő(k) ideális együtt élésének lehetőségeit, azt, hogy mi az elfogadott és normális, és bízva abban, hogy mindenkinek létezik a számára legjobb lehetőség.

Hirdetés