Elsie értékelése


>!
Elsie 
Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

„Egyszerűsítsünk, ahol csak lehet!”

Ez egy réges-régi adósságom volt; még anno tavaly angolon néztük az Into the Wild-ot, amit én halálosan untam. Nem is értettem olyan perfektül az angol feliratot, év végén fáradt is voltam, és nem figyeltem egyáltalán. A sztori lényege, hogy egy fiú megcsömörlik a civilizációtól, és thoreau-i filozófiát követve elvonul egyedül a természetbe. spoiler
Most legalább törlesztettem.

Thoreau értelmezésében a waldeni két év: kimentem a természet lágy ölére, fölépítettem a házamat, oszt elláttam magamat.
De azért érezzük, mi van emögött, ugye.

Olyan bensőségesen ír Waldenről, hogy, hogy megpróbáljak minél jobban azonosulni vele, magamban, ahányszor leírva láttam, hogy Walden, utána mondtam, hogy amit szererek. Walden, amit szeretek.

Thoreau eredetiben olvas Homéroszt, de nem derogál neki rántott patkányt enni. Le a kalappal.

A polgári engedetlenség meg sem tagadhatná Rousseau-t. Az egészet számomra összefoglalja a következő idézet: „Nem arra születtem, hogy kényszert alkalmazzanak velem szemben. A magam módján akarok lélegezni. (…) Engem csak azok kényszeríthetnek valamire, akik valamilyen magasabb törvénynek engedelmeskednek, mint én.”

1 hozzászólás

Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

„Egy enyhe esti hang a fülem által felmagasztal, és az életet kimondhatatlanul ünnepélyessé teszi körülöttem. Lehet, az Uranust hallom, lehet, hogy a zsalu sarokvasát.” Napló, 1841

Thoreau, Thoreau – elsuttogott, titkos jelszó is lehetne, a természettel harmóniában élőké. A XIX. századi Amerikában Rousseau eszméjét a gyakorlatban megvalósító Ember – nem az Író – valóságosan is titkos: amennyiben elfelejtett. Pedig Whitman és Emerson társa: a természetet mint szabadságot meghódító és értelmező, azzal harmóniát kereső lény. Naiv eszmefuttatásokban mutatja ki a gyakorlatias társadalom ésszerűtlenségét, ám nem elégszik meg ennyivel. Két éven át a vadonban él – a Walden-tó mellett –, saját kezével teremtve meg életfeltételeit. „Mélyen akartam merülni az életbe, kiszívni csontja velejét, olyan erőteljesen, spártai módra akartam élni, hogy megfutamodásra kényszerítsem mindazt, ami nem élet…” Ennek a társadalomból való „kivonulásnak” krónikája a könyv; olyan ízekkel, szagokkal, hangokkal, fényekkel, hogy ehetnénk-ihatnánk belőle, fürdőzhetnénk benne. Ezt megtenni nem tudjuk – csak szellemünkön leng keresztül valami régi-friss fuvallat.

Thoreau, Thoreau – egy hangosabb jelszó is lehetne, a polgári engedetlenségéé. Az õ nevéhez fűződik ez a fogalom – ugyanis ő írta le először: Civil Disobedience. Mondván, az állampolgár joga, sőt kötelessége, hogy bizonyos körülmények között nem-kollektív erőfeszítéssel az erkölcsileg helyes magatartásra magánemberként kényszerítse az államszervezetet. Mert az öntörvényű író-filozófus a maga módján akart lélegezni. A kormányhatalomnak „nem lehet joga a teljes személyemre és vagyonomra – vallotta –, hanem csak annyi, amennyit átruházok rá. … Engem csak azok kényszeríthetnek valamire, akik valamilyen magasabb törvénynek engedelmeskednek, mint én.”

Hirdetés