pveronika értékelése


>!
pveronika P
Vi Keeland: Sex, Not Love

Azt szeretem Vi Keeland könyveiben, hogy azon felül, hogy szórakoztatóak és nagyon jó kikapcsolódást nyújtanak, mindig-mindig van bennük valami plusz, ami igenis túlmutat a címen és a borítón. Minden könyve érint olyan fontos témákat, amit nem várnál el egy erotikus rom com-tól, és pont ez az, ami miatt kiemelkedik a társai közül (és őszintén úgy gondolom, hogy ez az a hiányzó láncszem, ami miatt Penelope Ward-nak is igazán azok jó könyvei, amit Vi Keeland-el közösen ír, de ez csak a saját véleményem).

A történet főszereplője a 28 éves elvált Natalie (Nat) New York-ból, aki terapeutaként dolgozik, és aki egyedül neveli az ex-férje 15 éves lányát. A legjobb barátnője esküvőjén ismerkedik meg Hunter Delucia-val, a kissé nagyképű, sármos építésszel Kaliforniából, akitől mindenki óva inti őt. Bár a lány mindent megtesz, hogy távol tartsa magát a férfitól, Nat és Hunter végül egy átmulatott éjszaka után reggel mégis egy ágyban találják magukat, azonban útjaik ezen a ponton elválnak egymástól.
Egy évvel később, amikor egy munka miatt Hunter-nek két hónapot New York-ban kell töltenie, még mindig nem tudja kiverni a fejéből Natalie-t, és fáradhatatlan ostrom alá veszi a lányt. Nat válása után nem vágyik kapcsolatra, és Hunter sem akarja elkötelezni magát, így megegyeznek egy szerelem mentes testi kapcsolatban. Azonban olykor a dolgok nem éppen úgy alakulnak, ahogy előre eltervezzük őket…

Ez a könyv sem fukarkodott humorban és forró jelenetekben, és Andi Arndt és Sebastian York fenomenális narrációjukkal ez alkalommal is gondoskodtak róla, hogy a könyv minden másodperce élvezetes legyen. (Imádom őket!) A szereplőket nagyon megkedveltem, és ahogy a korábbiakban is, ez alkalommal is tetszett, hogy meglepően komoly témákkal is foglakozott a könyv. Nagyon szeretem az írónő stílusát, de úgy érzem, az igazi tehetsége abban rejlik, hogy képes megtalálni az a kényes egyensúlyt, ami során fontos, komoly és érzelmes témákkal foglalkoznak a történetei, és mégis megmarad a szórakoztató hangulat anélkül, hogy komolytalanná válna a könyv.

Összességében ez volt az egyik eddigi kedvencem az írónőtől, és alig várom, hogy a következőt is a kezembe vehessem. Valahogy ezeket a könyveket hangoskönyvben szeretem a legjobban hallgatni, így ha van rá lehetőségetek, őszintén ajánlom, hogy tegyetek velük egy próbát. :)

11 hozzászólás

Vi Keeland: Sex, Not Love

Vi Keeland: Sex, Not Love

My relationship with Hunter Delucia started backwards.

We met at a wedding—him sitting on the groom’s side, me sitting on the bride’s. Stealing glances at each other throughout the night, there was no denying an intense, mutual attraction.

I caught the bouquet; he caught the garter. Hunter held me tightly while we danced and suggested we explore the chemistry sparking between us. His blunt, dirty mouth should’ve turned me off. But for some crazy reason, it had the opposite effect on me.

We ended up back in my hotel room. The next morning, I headed home to New York leaving him behind in California with the wrong number.

I thought about him often, but after my last relationship, I’d sworn off of charming, cocky, gorgeous-as-sin men. A year later, Hunter and I met again at the birth of our friends’ baby. Our attraction hadn't dulled one bit. After a whirlwind trip, he demanded a real phone number this time. So I left him with my mother’s—she could scare away any man with her talks of babies and marriage—and flew back home.

I’d thought it was funny, until the following week when he rang the bell at Mom’s house for Sunday night dinner. The crazy, gorgeous man had won over my mother and taken an eight-week assignment in my city. He proposed we spend that time screwing each other out of our systems.

Eight weeks of mind-blowing sex with no strings attached? What did I have to lose?

Nothing, I thought.
It’s just sex, not love.
But you know what they say about the best laid plans…

Hirdetés