Noro értékelése


>!
Noro
Karin Tidbeck: Amatka

Az Amatka írója bizonyos szempontból lehetetlen célt tűzött ki maga elé: azt szeretné, ha elhinnénk, hogy a címben szereplő város egy különös hely. Pedig semmivel sem furcsább az Úttörők többi Kolóniájánál. Számomra ez a paradoxon szőtte át az egész könyvet: Vanja szemével azt kéne látnunk, hogy mennyire más a két város, a nő otthona, illetve kiküldetésének helyszíne. De az olvasó szemével az egész világ az, ami szinte befogadhatatlanul idegen. A főhősnek és az olvasónak gyakorlatilag nincs közös platformja, Tidbeck pedig ebből a szinte semmiből kiindulva akarja megértetni velünk, milyen is az amatkai élet. A legfurcsább az, hogy nem is sikertelenül.

Ez a világ disztopikus, de nem disztópia. Hiszen nem az ember által létrehozott rendszer az, ami embertelen, hanem maga a világ alkalmatlan az emberi életre. Egy olyan világ, ahol az élettelen dolgokat állandóan emlékeztetni kell funkciójukra, különben visszatérnek az őskáoszba. Itt ragadható meg a legjobban a történet fantasy aspektusa: az emberi szó és akarat, mint teremtő erő a klasszikus fantasztikumtól és a new weirdtől sem idegen, és Amatkában is inkább az a meghökkentő, ahogyan megjelenik. A címkék, a jelölőrímek ugyanis arra szolgálnak, hogy elfojtsák a fantáziát, és aprópénzre váltsák a mindennapi csodákat. Szerintem az sem véletlen, hogy ennyire gyerekes módszereket alkalmaznak, mint például a versbe foglalt szabványok: a Kolóniák vezetői ugyanis valóban azt szeretnék elkerülni, hogy a lakók felnőjenek ehhez a világhoz. Így részben vissza kell vonnom a fentebbi véleményemet: van itt bizony disztópia is, hiszen a világ ellen létrehozott, emberi rendszerrel sincs minden rendben. A fő kérdés tulajdonképpen az, hogy a világ idegensége a rosszabb, vagy az a nagyon is emberi módszer, amellyel küzdenek ellene?

A magyar olvasóknak némi könnyebbséget jelenthet a megértésben, hogy az amatkai világban nagyon erős szocialista elemek fedezhetők fel, vagyis legalább a rendszer logikáján nem kell sokat agyalnunk. A világ logikáján pedig érdemes elgondolkozni, mert igaz, hogy nem kapunk mindenre választ, de hiányosságában is rendkívül érdekes, és megválaszolatlan kérdései is izgalmasak. Talán tudnék néhány példát mondani, hogy milyen más könyvekre emlékeztetett, de végső soron hazudnék, mert minden párhuzam csak távoli lehetne. Az Amatka egy kihalófélben levő fajtához tartozik: egy olyan fantasztikus regény, amely tényleg egyedi és hihetetlen fantáziáról tanúskodik.


Karin Tidbeck: Amatka

Karin Tidbeck: Amatka

Vanját, a fiatal tájékoztatási asszisztenst hazájából, Essre városából Amatka zord és fagyos kolóniájába küldik, hogy adatokat gyűjtsön a kormány számára. Vanja azonnal megérzi, hogy valami nincs rendben: Amatka lakói furcsán viselkednek, miközben a hatalom mindenütt a felforgató tevékenység nyomait kutatja.
Bár a kiküldetése csak rövid időre szól, Vanja beleszeret lakótársába, Ninába, ezért meghosszabbítja látogatását. Eközben akaratlanul is tudomást szerez az egész kolóniát érintő, növekvő fenyegetésről. Minden erejével igyekszik eltitkolni, és önhatalmúlag olyan vizsgálódásba kezd, amivel önmagát is bajba sodorja.
Karin Tidbeck világában mindenki gyanús, senki nincs biztonságban, és semmi nem egyértelmű – még az írott és beszélt nyelv, vagy éppen a valóság szövete sem. Az Amatka lenyűgöző és végtelenül eredeti mű, óda a szabadságról, a szeretetről és a művészi teremtőerőről.

„Javaslom, hogy ragadj meg egy példányt!” – Ann Leckie
„Született klasszikus.” – Jeff VanderMeer
Szürreális bemutatkozó regény Margaret Atwood és Ursula K. Le Guin stílusában, egy olyan idegen világról, ahol a nyelv valóban élő és ható.

Hirdetés