MrClee I értékelése


>!
MrClee I
Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

Hamvas nélkül nem ismerném Thoreau-t, de lehetne ez akár fordítva is. Ha felszínesek akarunk lenni, azt mondhatnánk erről a könyvről dióhéjban, hogy Thoreau 2 éven át remeteként élt egy erdőben, a Walden tó partján, idilli környezetben, s mindezt leírta. De többről van itt szó, vagy inkább kevesebbről.

Hamvas ekképp ír ajánlójában spoiler róla:
„Helyesen értelmezte Rousseau-t és saját szívét: nem a természethez tért vissza, hanem az egy-szerűséghez és az ősforráshoz. A közösségből kivonult, egyedül az erdőben ütött tanyát, maga emelte házát, maga szántott, vetett, ültetett, maga készítette cipőjét, fejte a tehenet és vágta a fát. Olyan ez a könyv, mintha a világvárosok közepében valaki kunyhót épített volna, faggyúval világítana és állatbőrben járna –, reggel pedig imádkozna. Ez a tao: a kezdetek kezdetének békés, szent élete.”

Már-már a ló túloldalára estem, és nem volt kedvem olvasni, nagyjából végig azt éreztem, hogy mennyivel jobb lenne tényleg ott lenni, elzárkózva a világtól, a rohanástól, és egyszerűen csak élni, a maga teljes valójában.

3 hozzászólás

Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

„Egy enyhe esti hang a fülem által felmagasztal, és az életet kimondhatatlanul ünnepélyessé teszi körülöttem. Lehet, az Uranust hallom, lehet, hogy a zsalu sarokvasát.” Napló, 1841

Thoreau, Thoreau – elsuttogott, titkos jelszó is lehetne, a természettel harmóniában élőké. A XIX. századi Amerikában Rousseau eszméjét a gyakorlatban megvalósító Ember – nem az Író – valóságosan is titkos: amennyiben elfelejtett. Pedig Whitman és Emerson társa: a természetet mint szabadságot meghódító és értelmező, azzal harmóniát kereső lény. Naiv eszmefuttatásokban mutatja ki a gyakorlatias társadalom ésszerűtlenségét, ám nem elégszik meg ennyivel. Két éven át a vadonban él – a Walden-tó mellett –, saját kezével teremtve meg életfeltételeit. „Mélyen akartam merülni az életbe, kiszívni csontja velejét, olyan erőteljesen, spártai módra akartam élni, hogy megfutamodásra kényszerítsem mindazt, ami nem élet…” Ennek a társadalomból való „kivonulásnak” krónikája a könyv; olyan ízekkel, szagokkal, hangokkal, fényekkel, hogy ehetnénk-ihatnánk belőle, fürdőzhetnénk benne. Ezt megtenni nem tudjuk – csak szellemünkön leng keresztül valami régi-friss fuvallat.

Thoreau, Thoreau – egy hangosabb jelszó is lehetne, a polgári engedetlenségéé. Az õ nevéhez fűződik ez a fogalom – ugyanis ő írta le először: Civil Disobedience. Mondván, az állampolgár joga, sőt kötelessége, hogy bizonyos körülmények között nem-kollektív erőfeszítéssel az erkölcsileg helyes magatartásra magánemberként kényszerítse az államszervezetet. Mert az öntörvényű író-filozófus a maga módján akart lélegezni. A kormányhatalomnak „nem lehet joga a teljes személyemre és vagyonomra – vallotta –, hanem csak annyi, amennyit átruházok rá. … Engem csak azok kényszeríthetnek valamire, akik valamilyen magasabb törvénynek engedelmeskednek, mint én.”

Hirdetés