kaporszakall P értékelése


>!
kaporszakall P
Donna Tartt: A titkos történet

Tisztelt Írónő!

Amikor az első fejezet első oldalán ebbe a mondatba ütköztem: Ott töltött éveim feláldozható, műanyag pohárként eldobható múltat teremtettek nekem., elszomorodtam. Miért kellett ez a szószaporítás: feláldozható? Aztán rájöttem, hogy a szószaporítás önnél stíluselem – egyszerűen nem tud, vagy csupán nem akar tömören fogalmazni. És itt nem csupán azzal van bajom, hogy az effajta bőbeszédűség a mű terjedelmét is erősen megnöveli, hanem azzal, amikor a ráadás szavak, jelzők, mondatok már semmit nem tesznek hozzá az elmondottakhoz: se plusz információt, se plusz színt vagy árnyalatot. Nem vagyok a hömpölygő mondatok ellensége, például a József és testvéreiben lenyűgöz Thomas Mann zseniális locsogása. Ám a fölös mondatrészek úgy kókadoznak az irodalmi alkotásban, mint virágzó bokron az elszáradt levelek. S ilyen levelekből e regényében sajnos elég sokat véltem felfedezni.

Másik gondom e regényében egyes szereplők motivációjának és környezetének bemutatása. Éppen a narrátor esetében ezek igen gyenge lábakon állnak. A csóró családi kiinduló környezet képe sematikus és lapos – érződik, hogy ön nemigen élt ilyen miliőben –, gyorsan át is ugrik innét a sokkal ismerősebb középosztálybeli és egyetemi világba, aminek a rajza ellen nem emelhetek kifogást: amit jól ismer, azt pontosan is ábrázolja. Ám rögtön újra berzenkednem kellett az elbeszélő döntése miatt: spoiler. S az egyetemisták ténykedése általában is mintha fennkölt párbeszédekben, extravagáns kísérletekben és vad vedelésekben merülne ki. Nem régen fejeztem be Williams Stonerét, s rezignáltan kell megjegyeznem: annak szikár valóságát az ön romantikus kultúrhorrorja, spoiler meg sem közelíti.

Ám most valószínűleg igazságtalan vagyok, hiszen, míg a Stoner klasszikus, veretes szépirodalom, addig az ön munkája egy nagyon jó mesterségbeli tudással megírt bestseller, s egyes fordulatai, drámai csúcsai, a bűnügyi szál, spoiler igazán ügyes. Nekem inkább az a bajom, hogy ezzel az írással mintha komoly szépirodalmi babérokra pályázna, ám ahhoz egyfelől túlságosan extravagáns az elbeszélt helyzet (realizmusnak), másfelől viszont nem eléggé őrült (groteszknek).

Mindemellett szabadjon visszatérnem a kezdeti problémához: nem attól lesz egy regény nagy regény, hogy sok szóból áll. Conradtól A sötétség mélyén, vagy Vonneguttól Az ötös számú vágóhíd jóval rövidebb, mint az ön alkotása, csak azokban minden szó szükséges, és a helyén van. Ha e regény megírásának mintegy tíz évéből az utolsó két-három hónapot a tömörítésnek szenteli, lehetett volna a végeredmény még sokkal jobb is. Így sem veszítem önt szem elől, de legközelebbi könyvét némi szkepticizmussal veszem majd kézbe.

Őszinte híve,
kaporszakall

2 hozzászólás

Donna Tartt: A titkos történet

Donna Tartt: A titkos történet

Öten voltak – négy fiú meg egy lány. Két fiú szemüveget viselt, a harmadik albínó volt, az ikrek pedig, a fiú meg a lány, akár két flamand angyal. Megközelíthetetlen, titokzatos csoport a kis vermonti egyetemen. Már amit tanultak: az ógörög, az is a kiválasztottság légkörével vonta be őket. Ebbe az arisztokratikus társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia: a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk vezetésével nemcsak tanulják, hanem át is élik a hajdani kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat, hol az isten vért követel… Történhet-e bűn? Baleset? Áldozat? Hogyan lesz bűnhődés az árulóra kirótt büntetésből? Hogyan folyik egymásba elfojtott és megélt szerelem, szabadság és lelkifurdalás, álom és valóság, élet és halál? Donna Tartt könyve bűnügyi regény, a lélek rezdüléseit boncolgató finom olvasmány, mulattató és szívbe markoló. Egy fiatal amerikai írónő első regényét tartja kezében az olvasó: Mely máris világsiker.

Hirdetés