Timi970120 értékelése


>!
Timi970120
Holly Smale: A lány, akit soha senki sem vett észre

Ez a könyv olyan, mintha pár esztendővel ezelőtt olvastam volna Leiner Laurától egy LOL könyvet. Csak, hogy érthető legyen az előző mondatom; az első fele arra utalt, mennyire szerettem régen az írónő humorát – oké, valamennyire még most is, ám egyáltalán nem annyira, mint akkoriban! –, a második részét pedig úgy értettem, hogy a LOL könyvek egyik jellemzője a végén itt is megjelenik, ami miatt már nem egyszer mérgelődtem. Azonban most azért sem teszem, mert utánanézve, a sorozat következő részében, ha jól értem, szintén Harriet lesz a főszereplő, ezáltal nincs annyira okom mérgelődni. Igaz, a lezárását így is kicsit elvágottnak érzem valamiért, de erre magam sem találok választ, hisz mondhatni, jó volt ekképp, nem lett teljesen félbehagyva.
A történet egyszerre volt megszokott és különleges – mivel nem az első olvasmányom volt, amiben stréber szerepel, azonban modellkedésről nem emlékszem, hogy olvastam volna, ezért ez számomra különleges volt.
Talán emiatt is hagytam magam általában sodródni az árral, és ennek következtében akadt nem egy dolog, ami meglepett – ugyanakkor az, hogy miért változott meg Annabell viselkedése cseppet sem; amikor telefonon beszélgettek nyilvánvalóvá vált számomra, mi okozza a változást…
Összeségében, azt hiszem, nálam egy kicsit fiatalabbaknak kellene ezt olvasniuk, nekik íródott. Mindenesetre annak ellenére, hogy inkább a tini lányoknak ajánlanám, azért élveztem és kezembe tervezem venni a kövezkező részét is!


Holly Smale: A lány, akit soha senki sem vett észre

Holly Smale: A lány, akit soha senki sem vett észre

Harriet Manners tudja, hogy egy macska fülében 32 izom van, hogy az egy napi járásra lévő hely 27 750 méter messze van, és azt is, hogy egy átlagember naponta 15 alkalommal nevet. Azzal is tisztában van, hogy a denevérek mindig bal irányba repülnek, ha előjönnek az üregükből, és hogy a dinamit egyik alkotóeleme a mogyoró. Azt viszont nem tudja, hogy vajon miért nem kedveli őt senki az iskolában. Így hát, amikor Harrietet felfedezi egy modellügynökség, megragadja a lehetőséget, hogy új emberré váljon. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy ellopja a legjobb barátja álmát, magára vonja ősellensége, Alexa haragját, és újra meg újra hülyét csináljon magából a pofátlanul jóképű modell, Nick előtt. És még akkor is, ha hazudnia kell azoknak, akiket a legjobban szeret. Bár ott van mellette segítőtársnak a mindig lelkes és izgatott apja, meg az überstréber zaklatója, Toby is, mégis egyik divatkatasztrófa követi a másikat, és Harriet lassan rájön, hogy a divat kulisszái között ugyanúgy nem találja a helyét, mint a hétköznapi világban. Vajon sikerül-e stréberből menő csajjá változnia, miután a régi élete szinte már darabokra hullott, vagy mindent elszúr az új életében is?

Hirdetés