Árpád_Szabó értékelése


>!
Árpád_Szabó
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Nagyon elfogult voltam a regénnyel kapcsolatban, mert egyrészt vajdasági honfitárs írta, másrészt éppen Japánból visszatérve kezdtem olvasni, tehát még hangulatban is voltam hozzá.
Boris stílusa lenyűgöző, nagyon szép képekkel és hasonlatokkal operál. Ám ennek a kötetnek szüksége lett volna egy szigorú kezű szerkesztőre, aki legalább 25 százalékot kihúz belőle, pár nagyon idegenül hangzó hasonlatot kivesz belőle és szorosabbra húzza az ívét.
Az utolsó három fejezetben bevallom már néha át-át siklottam bekezdéseken.
Összességében jó élmény, sok kulturális utalással, amitől tényleg közelebb kerül a Japán az olvasóhoz.


Boris Martinović: Tokiói lilaság

Boris Martinović: Tokiói lilaság

Tokió, tavasszal. Sibuja utcáin színes emberáradat hömpölyög, Roppongi fényei lüktető táncot lejtenek, a Meguro partján a megújulás frissességével virágzik a cseresznye. Akiko mégsem a része. A lelke hónapok óta valamiféle szürke homályban, kietlen sivatagban vándorol. Akár egy szellem a létezés határán. Sem a családja, sem a legjobb barátnője nem képes áthatolni a falon, amit maga köré húzott. Csak Kakasi, a rejtélyes zenész, akivel egy alagsori jazzbárban ismerkedik meg. Lila tekintete mintha réseket találna Akiko falán, és a lilaság apránként kúszik a sötétség legmélyére, hol Kakasi trombitajátékán, hol a szavain keresztül. Története egy magának való szaké mesterről, a szerelméről, a háborúról, a kalligráfiáról, ízekről és illatokról, életről és halálról szól.
Boris Martinović első kötete egy összetett lélektani regény, melyben mágikus módon fonódnak össze emberi sorsok, finoman árnyalt hangulatok, a valóság jelenetei és a misztikum látomásai. A helyszínek, a szereplők, a képek és a hangulat merőben japán, a szerző mégis egyedi világot alkot, mely bensőséges hangon szól az olvasóhoz.

Hirdetés