kaporszakall P értékelése


>!
kaporszakall P
Hermann Hesse: A pusztai farkas

Ezt a regényt nem a legjobb életkorban olvasom: materialista cinizmusom nem értékeli annyira, mintha a meg nem értettség mocsarában senyvedő kamaszként kerül a kezembe. Ezzel együtt nagyra becsülöm Hesse romantikus világszemléletét – ugyanakkor a regény első felének esszészerű önelemzése untatott.

Stílusát tekintve – bár az igazán nagy szerzők csak nehezen besorolhatók – a szecesszió és az expresszionizmus határmezsgyéjére tenném ezt a művet, egyúttal megjegyezve, hogy mindkét irányzat a romantika poszthumusz gyermeke a szememben. És Hesse hangja bővelkedik romantikus elemekben, amit a legtöbb kritikus ’lírai’ vagy ’költői’ jelzővel helyettesít. Csakhogy ez nem egyéb, mint mismásolás: a költői nem feltétlenül romantikus; mit szólnánk pl. ehhez a hasonlathoz: Hesse éppoly költői, mint Kassák Lajos…?

Szóval maradjunk csak a romantikánál – nem szégyen az! A pszichedélikus jelenetek, a húszas évek német és Hesse egyéni válsága mind ebben a köntösben jelenik meg. A depresszió életérzésén átszűrt sötét nagyvárosi miliő is. Azt elhiszem, hogy a bestseller különböző műfajai a romantika eszköztárát ormótlanra dagasztva napjainkra a jelzőt gyanússá tették, de a XX. század elején még a legjava művekre sem vetett rossz fényt a ’romantikus’ címke.

Ami az értelmezést illeti: ahány olvasó, annyiféle. Nekem az ’elkésettség’ jutott eszembe: a depressziós főhős (képzeletben?) kijavítja azokat a hibákat, melyeket korábban elkövetett, pontosabban: bepótolja azokat a fontos dolgokat az életben, amiket korábban elmulasztott. A regény második (élvezetesebb) felében Hermina és Pablo segítségével a húszas évek kavargásában tanulja meg élvezni az anyagi világ örömeit. Ennek ábrázolása (a prostitúcióé is) meglehetősen idillikus – összevetve az Isherwood/Bob Fosse-féle Kabaré hangulatával, vagy pláne ezzel a festménnyel:
http://www.abcgallery.com/G/grosz/grosz21.html

A regény – a túlzottan fejtegetős bevezető rész (A pusztai farkas traktátusa) kivételével – így is tetszett. Mégis jobban kedvelem a Narziss és Goldmundot, és a szerző némelyik elbeszélését. A Sziddhárta pedig még hátravan…


Hermann Hesse: A pusztai farkas

Hermann Hesse: A pusztai farkas

„… Mindenesetre úgy tűnik, hogy a Steppenwolf az a könyvem, amelyet gyakrabban és alaposabban félreértettek, mint bámely másikat… Ezek az olvasók mintha teljesen átsiklanának azon, hogy a pusztai farkas és kétes élete fölött is létezik egy másik, magasabb, örök világ is; a "Traktátus” és a könyv minden olyan része, amely a szellemről, a művészetről és a „halhatatlanokról” szól, pozitív derűs, egy személy és idő fölötti hitvilágot állít szembe a pusztai farkas szenvedéseivel… Természetesen nem írhatom elő – és nem is kívánom előírni – az olvasónak, miként értse elbeszélésemet… De azért jobban szeretném, ha sokan észrevennék, hogy a pusztai farkas története egy betegséget és krízist mutat be ugyan, ez azonban nem a halálhoz, a pusztuláshoz, hanem ellenkezőleg a gyógyuláshoz vezet." Hermann Hesse

Hirdetés