pepege MP értékelése


>!
pepege MP
Nádas Péter: Világló részletek

Több ízben elvesztem a világló részletekben, de megérte a fáradtságot. Hosszú volt, igen. Meg tömör, és érdekes, élvezetes. Úgy volt rengeteg cselekménye, hogy közben mégsem tudod visszamondani, mit is olvastál. Én leginkább a kis Nádas elmélkedéseit kedveltem, amikor például az anyai nagyanyjánál (Nussbaum Cecília) töltött időkről beszélt. Nyilván minden gyermek fejében megfordulnak hasonló kérdések, mint Nádasnál, nyelvi kérdések, hogy egy-egy bizonyos szó miért azt jelenti, amit. Illetve, hogy egyáltalán mit. Én nem tudok elmémből előhúzni efféle emlékeket és talán éppen ezért szerettem ezeket az ártatlan, naív gyermeki gondolatsorokat. Itt van például egy remek idézet, ami azt gondolom, összefoglalja a lényeget, ezekkel a nyelvi problémákkal kapcsolatban:
„Hogyan lehet egy levest becsinálni, ha egyszer minden más levest főznek vagy elkészítenek, és még a tökbélből készült levest sem nevezik béllevesnek, hanem hamis levesnek, holott nem hamis, hanem valódi tökbélből készül. Magyarán, milyen szempontok szerint képezik az emberek a szavakat és fogalmakat. Ez volt a nagy kérdés. Miként tesznek különbséget a valódi és a hamis között. Ez lett volna a kérdésem, ha fel tudtam volna tenni. Hosszú évtizedek teltek el, és én még mindig a szavak és fogalmak értelmezésével voltam elfoglalva, vagy különböző értelmüket rakosgattam, és nem volt hová letennem. Kortársaim már régen mindent tudtak a világról, használták, boldogan gyakorolták a tudásukat, átjártak egymás eszén, azaz értették egymás hátsó szándékait, olvastak egymás gondolataiban, én meg ugyanezekből a dolgokból és eljárásokból semmit, de semmit nem értettem. Egy szót sem. Minden bizonnyal túl sokat kérdeztem, túl sok részlet megértését vártam el magamtól. Talán az apám magyarázott túl sokat, túl alaposan, s ő ültette el bennem az örök gyanakvást, hogy a tudáshoz talán még mindig keveset tudok. Ezért aztán nem is tudtam semmihez olyan nagy meggyőződéssel hozzáfogni vagy hozzászólni, ahogy mások tették. Talán többet vártam, mint amennyit a világ a tárgyaival, az anyagaival és eljárásaival, s mindezek értelmezésével adhatott.”

Igen, ez a csirke becsinált pl. nagy fejtörést okozott neki, mert hát értette ő a becsinált szó jelentését, de valahogy a levessel és a csirkével összefüggésben teljesen felfoghatatlan volt a számára az egész („Miért csinálsz nekünk olyan levest, amelyik be van csinálva. Beszart a levesed, nagymama, becsinált a levesed a gatyába.”)
Mókásak voltak ezek a részek, tényleg olyan kis ártatlan, gyermeki gondok, amire már felnőtt fejjel nem is gondolunk, mert túlságosan triviálisak. Persze, nem csupán ezért szerettem, ez csak egy példa.

Most már tudom, miért emlegetik Nádast a Nobel-díjjal összefüggésben, és hogy miért tartják esélyesnek. Mindent elárul a könyv (illetve a szerző) zsenialitásáról, ha csak annyit mondok: ezért érdemes volt megtanulni olvasni. ;)

4 hozzászólás

Nádas Péter: Világló részletek

Nádas Péter: Világló részletek

„Egyszer egy többnapos pilisi kiránduláson, amikor sehol nem volt se vége, se hossza az útnak, csak mentünk és mentünk valahol Dömörkapu és Pilisszentkereszt között az erdőkben, nem lehetett felfogni ésszel, hogy minek megyünk, hová ereszkedünk, hová kapaszkodunk ezeken a hegyeken, és miért nem visznek, mért olyan csöndesek, hogy nekünk gyerekeknek már kiabálni se legyen szabad, majd ha tisztásra, mezőre érünk, ott kiengedheted a hangodat, mert az a bevett szokás, hogy az ember az erdőben nem ordibál, nem zavarja a madarakat és a vadakat, és már jó messzire a menedékháztól, ahol egy nagy, jéghideg hálóteremben az egész társasággal, felnőttekkel, gyerekekkel nagy hangoskodások közepette eltöltöttük az éjszakát, arra is megtanítottak, hogy soha nem fázom, soha nincs melegem, soha nem vagyok szomjas, soha nem vagyok éhes, soha nem vagyok fáradt, soha nem vagyok álmos, és főleg nem unatkozom, ezt most jól jegyezzem meg magamnak.
És azonnal megjegyeztem.”

„Krónika helyett végül is inkább legendákat gyárt magának az ember, amikor egy másiknak elbeszéli az élettörténetét” – írta a szerző a Párhuzamos történetekben. Saját emlékiratában, amelyet az Olvasó a kezében tart, ennek megfelelően egyedülálló módszerrel kerüli el ezt a legendagyártást. Bevésődött emlékképeiből – a „világló részletekből” – kiindulva először az álomfejtés módszerével fölidézi az eredeti élmény összetevőit, a hangokat, látványokat, szagokat, érzeteket és emóciókat, majd ezek alapján rekonstruálja, hogy mi történt, hol és mikor. A másoktól hallott történeteket elemeikre bontja, hogy kiszűrje belőlük a tudatos vagy tudattalan torzításokat, majd a megtisztított életanyag és a leleplezett torzítások alapján rekonstruálja újra, hogy mi történt, hol és mikor. Innen pedig koncentrikus körökben halad tovább az okok, körülmények, motívumok, előzmények és következmények felé, míg végül kirajzolódik a történtek jelentése és jelentősége a saját személyes életében és az attól elválaszthatatlan, közös emberi világban.
E módszer eredményeként láttató erejű leírások, izgalmasnál izgalmasabb történetek, rejtett összefüggéseket feltáró nyomozások követik egymást e rendkívüli, rendhagyó emlékirat lapjain.

Hirdetés