entropic P értékelése


>!
entropic P
Fabio Volo: Hely a világban

Az önkeresés nagyon izgi, és szerintem az se baj egyáltalán, ha valaki még 30+ évesen is javában csinálja, mert még mindig fogalma sincs, mi akar lenni, ha nagy lesz és hogyan akar élni (vagy baj? hm, akkor bajban vagyok), de ez a regény itt Volo önimádó és teljesen banális önkeresésének új mélypontja.

Mint a másik két magyarul megjelent regényében, itt is egy 30 körüli elkényeztetett rinyagép férfi (sőt, szerintem kb. ugyanaz a rinyagép, csak más névvel – abba meg bele se gondolok, hogy lehet, hogy ez kicsit Volo-alteregó) a főszereplő (tök érdekes, mármint nekem, hogy amikor először olvastam Volót, 3 évvel ezelőtt, még szimpatikus volt ez a csávó, aztán legutóbb már kevésbé, most meg már hülyét kapok tőle), aki jaj, nem tudja, mit kezdjen magával, de biztos benne, hogy többre hivatott, mint a középszerű létezés (hogy honnan ez a meggyőződés, az rejtély), és jaj, nem tud normálisan kötődni emberekhez, és jaj, nehéz és tragikus gyerekkora volt, és jaj, emiatt még most is szenved és szorongások gyötrik. Szegény.

A regény egyébként nem azért siralmas, mert én nem csípem Michelét. Azért siralmas, mert ez nem is regény, hanem leginkább egy önimádó, magát a világ közepének képzelő és nem különösebben intelligens érzelmi analfabéta összevissza önelemzése/önsegítő könyve/terápiás irománya/250 oldalas magyarázkodása arról, hogy ő mekkora faszagyerek, s mert ez az egész kizárólag a saját érdekeit szolgálja.
A regényből megtudunk olyan kevéssé lényeges részleteket, mint hogy Michele szereti a bevásárlótáskából kikandikáló zellerszárat (milyen aranyos férfi, elolvadok!), meg olyan – viszonylag lényeges, mert Michele személyiségét megvilágító (de tuti nem olyan fényben megvilágító, ahogy ő azt gondolja) – részleteket is megtudunk, mint az, hogy Michele teljes lelkinyugalommal használ maga körül mindenkit, mert hiszen ő most önkeres, és végre életében először magával foglalkozik.
(Egyéb, elég fontos szereplőkről, mint pl. Francescáról, aki épp Michelével közös gyerekét szüli meg, nem sok minden derül ki – elég annyi, hogy Francesca először nem passzolt tökéletesen Micheléhez, de később már tökéletesen passzolt, és úgyis az a lényeg, hogy Micheléhez passzoljanak a dolgok.)

Ja, meg egyszer Michele ír egy könyvet, és arról elmélkedik, hogy jaj, de nehéz az író dolga, mert nehéz a cselekedeteiken keresztül jellemezni a szereplőket, és ő hajlamos inkább pár odadobott jelzővel elintézni a dolgot.
Én meg röhögök, mert Volo pont ezt csinálja. Meg még azt is csinálja, hogy Michele mély és elkínzott lelkivilágát azzal mutatja be, hogy Michele gyakran többoldalas önelemzésekbe bocsátkozik arról, hogy mennyire megviselte őt az anyja halála, meg arról, hogy egy kapcsolat kezdetén általában nem tud vécére menni a csaj lakásában, mert túlságosan szorong, és hogy amikor már kényelmesen érzi magát egy kapcsolatban, akkor már tud a csajnál is vécére menni. Tényleg? Ez olyan érdekes! Szerintem senki más nem érzi kényelmetlenül magát attól, hogy idegen helyen vécére menjen, és az efféle apró kis vallomásoktól tényleg úgy érzem, hogy Michele különleges alak, akinek történetét olvasva megtudok valamit az életről, amit eddig még nem tudtam.

Nem is tudom, mit mondhatnék még. Inkább hagyjuk.
(A Brooklyn-sokk kezelésére azért kiváló volt ez a regény.)
(És most megint készen állok valamire, ami tényleg mond valamit az életről, amit még nem tudok.)
(Vagy legalább szórakoztat. Mert ez a regény még azt se csinálta.)

9 hozzászólás

Fabio Volo: Hely a világban

Fabio Volo: Hely a világban

„Állva pisilek, és a nőket szeretem. Mit akarhatnék még az élettől?”

Michele a szülészet folyosóján várakozik. A megrögzött agglegény hamarosan apa lesz. Legényapa. Várakozás közben felidézi, mi minden jutott neki mozgalmas kamasz- és ifjúkorában: sok buli, sok pia, sok drog, sok szex és egy nagy barátság. Valami mégis hiányzott, és erre épp a barátja, Federico döbbentette rá, aki már nagyobb tétben akart az élettel játszani. Nagyobb tét, nagyobb kockázat, nagyobb nyereség. Vagy veszteség…
Federico belevágott, talált is magának egy helyet a világban, ahol otthon lehet benne, és azzal Michele sorsa is megpecsételődött.
Most pedig órákon belül megszületik a gyereke.
„Egy új élet. Vagyis kettő.”

Fabio Volo közkedvelt olasz színész, sztárriporter, író és újságíró. Magyarul eddig két regénye jelent meg: a Ráadásnap – amelyből a szerző főszereplésével film készült – és a Járok egyet.

Hirdetés