dacecc P értékelése


>!
dacecc P
Nádas Péter: Világló részletek

Oké, ez tényleg fantasztikus. Eléggé elhúzódott az olvasás ideje, április körül kezdtem, de mivel soha nem volt időm teljesen belemerülni, úgy döntöttem, hogy akkor inkább tartson tovább, ne utazás közben olvassam megszakítva minden átszállással, hanem otthon leülve nagyobb részeket. Ezzel a hosszú ideig tartó olvasással nagyjából keretbe foglalta az évem nagyobb részét a könyv, folytonosan vissza-visszatértem hozzá, ami talán jót is tett a befogadásnak. Azt képzelem – persze lehet, hogy teljesen tévesen –, hogy ezzel a folytonos kiszakadással a szövegből és rendszeres vissza- vagy belemerüléssel a szövegbe, sikerült talán jobban átlátni a mű struktúráját. Úgy érzékelem, hogy Nádas szövege is hasonló ingázásokból épül fel: nincs egy folyamatos nyomvonal, vagy ösvény, amin haladnak a leírt események és benyomások, hanem folyamatosan hullámzik, alakul, kitérőket tesz a szöveg, ráadásul mindenféle csapongást mellőzve teszi ezt. Az elbeszélő az egyetlen statikus pont valahol ennek az egésznek a közepén. Különösen érdekes ez a szerkesztési mód, tűpontosan érzékelteti, hogy a magán- és a világtörténet soha nem válik el egymástól, folyamatosan alakítják egymást. Azt hiszem, hogy ennek belátása az ember saját életére nézve csak retrospektív módon lehetséges, akkor is csak megfelelően éles szemmel. Nádas szeme pedig olyan éles, hogy kenyérvágásra is alkalmas lenne. Elképesztően kiforrott stílussal vezet minket végig a könyvön, nálam az év legjobbja lett.


Nádas Péter: Világló részletek

Nádas Péter: Világló részletek

„Egyszer egy többnapos pilisi kiránduláson, amikor sehol nem volt se vége, se hossza az útnak, csak mentünk és mentünk valahol Dömörkapu és Pilisszentkereszt között az erdőkben, nem lehetett felfogni ésszel, hogy minek megyünk, hová ereszkedünk, hová kapaszkodunk ezeken a hegyeken, és miért nem visznek, mért olyan csöndesek, hogy nekünk gyerekeknek már kiabálni se legyen szabad, majd ha tisztásra, mezőre érünk, ott kiengedheted a hangodat, mert az a bevett szokás, hogy az ember az erdőben nem ordibál, nem zavarja a madarakat és a vadakat, és már jó messzire a menedékháztól, ahol egy nagy, jéghideg hálóteremben az egész társasággal, felnőttekkel, gyerekekkel nagy hangoskodások közepette eltöltöttük az éjszakát, arra is megtanítottak, hogy soha nem fázom, soha nincs melegem, soha nem vagyok szomjas, soha nem vagyok éhes, soha nem vagyok fáradt, soha nem vagyok álmos, és főleg nem unatkozom, ezt most jól jegyezzem meg magamnak.
És azonnal megjegyeztem.”

„Krónika helyett végül is inkább legendákat gyárt magának az ember, amikor egy másiknak elbeszéli az élettörténetét” – írta a szerző a Párhuzamos történetekben. Saját emlékiratában, amelyet az Olvasó a kezében tart, ennek megfelelően egyedülálló módszerrel kerüli el ezt a legendagyártást. Bevésődött emlékképeiből – a „világló részletekből” – kiindulva először az álomfejtés módszerével fölidézi az eredeti élmény összetevőit, a hangokat, látványokat, szagokat, érzeteket és emóciókat, majd ezek alapján rekonstruálja, hogy mi történt, hol és mikor. A másoktól hallott történeteket elemeikre bontja, hogy kiszűrje belőlük a tudatos vagy tudattalan torzításokat, majd a megtisztított életanyag és a leleplezett torzítások alapján rekonstruálja újra, hogy mi történt, hol és mikor. Innen pedig koncentrikus körökben halad tovább az okok, körülmények, motívumok, előzmények és következmények felé, míg végül kirajzolódik a történtek jelentése és jelentősége a saját személyes életében és az attól elválaszthatatlan, közös emberi világban.
E módszer eredményeként láttató erejű leírások, izgalmasnál izgalmasabb történetek, rejtett összefüggéseket feltáró nyomozások követik egymást e rendkívüli, rendhagyó emlékirat lapjain.

Hirdetés