Szabolcs282 értékelése


>!
Szabolcs282
Boris Martinović: Tokiói lilaság

Japánban játszódó regény egy magyar nemzetiségű, délszláv nevű író tollából. A különös kombináció remek stílusú, misztikus atmoszférájú írást szült. Két lány, Akiko és Mai, akik különbözőbbek nem is lehetnének. A belső világába menekülő Akiko végtelenül egyedül érzi magát a nyüzsgő Tokióban. Barátnője, az állandóan pörgő Mai mindent megtesz, hogy áttörje Akiko mélabújának falát. Eközben a régmúltban elindul egy másik történet: Szanoszuke nagyapja nyomdokaiba lépve a világ legízletesebb szakéján dolgozik. Egyre görcsösebben küzd, már egész élete a japán rízspálinka körül forog, de az eredmény lehangoló. A semmiből felbukkanó Kaoru szakítja ki a teljes izolációból. Párkapcsolatuk harmóniája egyensúlyba viszi egész életüket. Mígnem a történelem közbeszól… A két szál, valamint Akiko és Szanoszuke napjaink Tokiójában találnak egymásra. Különös, az én ízlésemnek már túlságosan misztikus kapcsolat alakul ki közöttük.

Boris Martinovic gyönyörű nyelvezetű, ízig vérig japán hangulatú regényt írt. Tipikus japán karakterjegyek (túlzott udvariasság, a bocsánatkérés szavainak kötőszó szerű használata, a racionális gondolkodás és a melankolikus elmélázás kettőssége a személyiségben) és a mindennapok szokásai (csomagolási mánia, európai péksütemények divatja) szövik át a melankolikus hangulatú lélektani drámát.

Nem csak a regény hangulata, de írói fogásai is Haruki Murakamit juttatják az eszembe:
– a japán történelem eseményeivel átitatott szál a múltból, amely a szereplők személyén keresztül, váratlanul összekapcsolódik a történet napjainkban játszódó részével;
– a regényt átszövő, „emberi alakot öltő zene”;
– a hosszú séták Tokió utcáin;
– egy újra meg újra felbukkanó macska, akiben egy ember szellem él tovább;
– evés-ivás ott és úgy, ahol és ahogy azt az átlag japán is teszi;
– a nyugati kultúrát csodáló és szokásainkat szívesen átvevő főszereplők, akik karakterükben mégis nagyon japánok maradnak. Ennek vicces megnyilvánulása Akiko és Mai nézeteltérése a szürcsölésről:

„- Mióta kifinomult a szürcsölés?
– Már hogy ne lenne az? Figyeld meg Szatorut, milyen kifinomult és dallamos koncerttel közli velem, hogy én vagyok a világ legjobb szakácsnője!”

Mindezek a hasonlóságok különösen autentikussá teszik a regényt. Mintha egy japán szerző kötetét olvastam volna.


Boris Martinović: Tokiói lilaság

Boris Martinović: Tokiói lilaság

Tokió, tavasszal. Sibuja utcáin színes emberáradat hömpölyög, Roppongi fényei lüktető táncot lejtenek, a Meguro partján a megújulás frissességével virágzik a cseresznye. Akiko mégsem a része. A lelke hónapok óta valamiféle szürke homályban, kietlen sivatagban vándorol. Akár egy szellem a létezés határán. Sem a családja, sem a legjobb barátnője nem képes áthatolni a falon, amit maga köré húzott. Csak Kakasi, a rejtélyes zenész, akivel egy alagsori jazzbárban ismerkedik meg. Lila tekintete mintha réseket találna Akiko falán, és a lilaság apránként kúszik a sötétség legmélyére, hol Kakasi trombitajátékán, hol a szavain keresztül. Története egy magának való szaké mesterről, a szerelméről, a háborúról, a kalligráfiáról, ízekről és illatokról, életről és halálról szól.
Boris Martinović első kötete egy összetett lélektani regény, melyben mágikus módon fonódnak össze emberi sorsok, finoman árnyalt hangulatok, a valóság jelenetei és a misztikum látomásai. A helyszínek, a szereplők, a képek és a hangulat merőben japán, a szerző mégis egyedi világot alkot, mely bensőséges hangon szól az olvasóhoz.

Hirdetés