Zsoofia értékelése

Az obeliszkkapu ott folytatja, ahol az Ötödik évszak abbahagyta, nem hiszem, hogy akár egy perc is eltelt volna a kettő között. A folytatás kellő mértékben támaszkodik az elődjére – már nem kell világot felépítenie, így ebből a szempontból sokkal befogadhatóbb (lehet, olyan olvasóknak, akik nem szeretik a worldbuildinget. De miért nem? Legjobb dolog fantasyben. Vissza a lényegre.) A már ismert fogalmakkal könnyebben tudja elkezdeni magyarázni a világ működését. Az obeliszkek az előző kötetben ilyen misztikus kristályszatelitek, amikről nem sokat lehet tudni, már a címből is ki lehetett következtetni, hogy itt jobban ki lesznek fejtve. Itt kezd el igazán a történet elhajolni a science irányába. Viszont meghatározásra kerül az is, hogy az orogénia tudomány vagy mágia-e, ismerkedünk az őrzőkkel is, viszont ami igazán szembetűnt nekem, azok a kőfalók voltak. Az első részben ilyen deus ex micsodáknak tűntek, egy viszonylag homogén népnek, akiknek önjelölt pozíciója lényegében az orogének tündérkeresztanyja. Sosem tévedtem még ekkorát. spoiler

Ebben a könyvben hemzsegnek a női karakterek, és mindegyikük komplex. Nassun behozatalával egy nagyon merész húzásnak lehetünk a tanúi: egy karakternek nem lesz az anyaság a végállapota. Lehet valaki egyszerre jó ember és rossz anya. Essun készakarva áldozza fel az idealizált anya/lánya kapcsolatot, hogy lehetőséget biztosítson a lányának az életben maradására, az általa ismert egyetlen* módon. Más szerzőknél ez talán hősies fénybe lett volna vonva. Jemisin viszont Nassun nézőpontján keresztül bemutatja, mennyire rossz ez alapjaiban, és mennyire megtöri ez a két ember kapcsolatát. Személyes szintre vetíti a világ kegyetlenségét – ami a Megtört föld sorozat fő témája, az apokalipszis identitás-törő volta. Lehet ez az, hogy az apád eltöri a karod. Lehet ez az, hogy meghal a gyermeked. Lehet ez az, hogy a kontinens közepén kettétörik a földet, ami kiirthatja az emberiséget.

Még mindig imádom Jemisin módját, hogy milyen természetességgel szövi bele a történetébe a sötét bőrszínű főszereplőket, a nem teljesen konvencionális kapcsolatokat (ugyan nincs olyan fantasztikus szívmelengető dolog, mint az előző kötet szerelmi háromszöge, de közelít), és hogy majdnem minden hatalommal rendelkező karakter nő.

Ez a sorozat a mostani évtized egyik legmeghatározóbb fantasyje.

*Essun ilyen irányú korlátoltsága nem csak itt jelenik meg, hanem a vadonszülöttek kezelésében is. Külön pirospont.