kvzs P értékelése


>!
kvzs P
Erika Johansen: Tear ostroma

Nem tudom ki akasztotta rá erre a könyvre az ifjúsági címkét, de nagyon nem értek vele egyet. Igaz, hogy a főszereplő 19 éves, és vannak néha furcsaságok a viselkedésében, de ezt a kora mellett okozhatja a rá nehezedő súly is. Viszont emellett a könyv teli van fizikai és lelki erőszakkal, és olyan kérdéseket feszeget, mint a a saját testünk feletti önrendelkezés joga, öncsonkítás, felelősségvállalás és az egész még meg van fűszerezve a zsarnoki, elnyomó állam képével.
Ebben a kötetben a mellékszereplők is több hátteret kapnak, és a a történet is egyre sötétebb lesz. Nem egy tipikus átvezető rész, inkább olyan, mintha a könnyed bevezető után igazából most ismernénk meg a világ valódi arcát. Néhol kicsit döccenős a történetvezetés, de nem tudom, hogy ez az író hibája, vagy a fordítás miatt lett ilyen, ugyanis néha nagyon magyartalan, vagy furcsa mondatokkal lehet találkozni a szövegben.
A világ és a mágia háttere egyre érdekesebbnek tűnik, remélem a következő kötetre nem kell sokat várni, és választ fogunk kapni benne a kérdéseinkre.


Erika Johansen: Tear ostroma

Erika Johansen: Tear ostroma

A Tear királynője című nemzetközi bestseller lebilincselő folytatásában Mortmesne gonosz királysága ostroma alá veszi a birodalmat.

Tear királynője, Kelsea Glynn napról napra egyre többet tanul az új kötelességeiről. A szomszédos Mortmesne királyságának járó rabszolgaszállítmányok leállításával magára vonta a Vörös Királynő haragját, a félelmetes zsarnokét, aki sötét mágiával táplálja hatalmát. Rettegett és megállíthatatlan serege megindul Tear felé, hogy visszavegye, ami az övé.

Miközben közeledik a morti sereg, Kelsea rejtélyes kapcsolatba lép az Átkelés előtti időkkel, és rádöbben, hogy csak egy furcsa és valószínűleg veszélyes szövetségesre számíthat: egy Lily nevű nőre, aki egy olyan világban küzd az életéért, ahol nőnek lenni már-már főbenjáró bűn. Tear sorsa – és ezzel együtt Kelsea lelke – múlhat Lilyn és az ő történetén, ráadásul Kelsea-t egyre jobban szorítja az idő, hogy válaszokat találjon.

Erika Johansen tovább szövi az első kötetben megismert kedvenc szereplők, köztük Buzogány és a Vörös Királynő történetét, és izgalmas, új szálakkal gazdagítja hajthatatlan ifjú hősnőjének időn átívelő, mágiával és rejtélyekkel teli sorsát.

Hirdetés