eme P értékelése


>!
eme P
Vida Gábor: Egy dadogás története

Tipikusan az a könyv, amelyik értékelésénél csak ülök a monitor előtt, és várom, hogy jöjjön már az a fránya ihlet vagy mittudoménmi, hogy rendeződjenek a gondolataim, érzéseim, hogy meg tudjak szólalni. Aztán a végén csak dadogás lesz belőle, újra- és újrakezdett szegényes, elégtelen mondatok. Túlságosan közeli számomra mindaz, amiről Vida ír. Túlságosan ismerős természeti és emberi tája, tárgyi világa, minden, amit megidéz, amire reflektál, amiből felépíti ezt a vallomásos-emlékezős családtörténetet. És itt nem csak nagyszüleim kerekes rokkával, szövőszékkel, fogaskerekekkel, ekevasakkal és egyéb kacattá vált limlommal tele padlására, államosításra vagy épp napokig tartó sorbanállásokra gondolok, hanem azokra az életvitelben, szokásokban, lelki alakzatokan megnyilvánuló jelenségekre, melyeket a század második felének romániai viszonyai kiváltottak. A kényszeres élelmiszer(és nem csak)gyűjtésre, -raktározásra (amitől az idősebb generáció húsz-harminc év után sem tud teljesen szabadulni, és igen, nekünk is volt, sőt még ma is megvan az egész disznó fagyasztására alkalmas hűtőládánk), a spórlás, újrahasznosítás és tajkolás (nálunk tákolás) művészetének kialakulására, az ellenállás, a hatóságok kijátszásának kisebb-nagyobb momentumaira és gesztusaira, vagy épp a kilátásalanságba belefásult-belezüllött kétségbeesésre, a falnak-is-füle-van állapot által kiváltott szorongásra, a traumákra, szekusügyekre… Sorolhatnám napestig.

Vida érdeme, hogy e sok szempontból uniformizáló, hasonló sorsokat, élményeket kiváltó tárgyi és lelki világ felvillantott képeiből olyan narratívát hoz létre, amely az árnyalatokra, a változatosságra és a sokszínűségre hívja fel a figyelmet, és egy olyan sokrétű erdélyi valóságot láttat, amely bizony korántsem ama mitikus Tündérkert.
Szeretem, ahogy az elbeszélő szembenéz önmagával, és ahogy tükröt állít elénk is. Ahogy nosztalgiamentesen mer emlékezni és vallomást tenni, családtörténetet írni, és ezt a nosztalgiamentességet a személyes síkról tágabb kontextusba helyezi. Nem takargatja sem a családi, sem a történelmi-társadalmi szennyest, módszeresen lebontja az illúziók falait, rombolja a székely-mítoszt, a „színmagyar Erdély”-hazugságot, mer másként vélekedni Trianonról, székely-magyar, magyar-román viszonyról, mer feldolgozatlan traumák testi-lelki problémáiról, kudarcairól beszélni. Mindezt az összefüggő történet megvalósíthatóságának problémájával küzdve, egy dadogás története révén.
A regény egyik leglényegesebb motívuma, metaforája a dadogás – a folyamatosságot lehetetlenné tevő fogyatékosság, mely abban a pillanatban válik kezelhetővé, amikor nem küzdenek ellene, hanem elfogadják. Természetesen nem csak a főszereplő-elbeszélő dadogásáról, sorsáról és fejlődési folyamatáról van itt szó, hiszen maga a lét is dadogás, meg-megtorpanás és újrakezdés, légszomj és elakadt lélegzet, meg kis oxigén és fellélegzés váltakozása. De dadog a történelem, a rendszer, a kondukátor, a magyar nyelv és kultúra is a maga sokrétűségében és sokszínűségében meg persze más nyelvek és kultúrák szomszédságában-kereszttüzében. Nincs Tündérkert. Dadogás van. El kell fogadni. Lépni kell. Előre. Talán akkor túl lehet élni és lehet élni.
Ehhez meg távolság kell, amennyire lehet.
A fél életművel a háta mögött – mondhatni, az emberélet útjának felén – Vida belépett ama dantei erdőbe, mivel az igaz utat ezen kívül nem lelé. Az erdő, a regény másik fontos metaforája, az emlékezés, bizonyos értelemben a nyugalom helye, a legjobb pszichiáter, ahol az emberek megnyílnak egymásnak és önmaguknak. Ahol eltávolodnak a kényszerítő körülményektől, külső veszélyektől, elvárásoktól és normáktól, ahol szabadon lebukhatnak a lélek mélységeibe. Azonban ez sem teljesen veszélytelen hely, van, aki nem jön vissza a mélyből, aki meg igen, az egy komoly beavatási folyamaton megy át. Vida nem próbálja átfogó társadalmi-történelmi kontextusba helyezni történetét, de ez a lélekben való alámerülés és analizálás kárpótolja az olvasót az elmaradt nagyregényért. Sőt, talán jobb is ez így. Egyszerre személyes és távolságtartó, kritikus és önkritikus, bevállalva a kudarcot, saját határait, közben meg olyan olvasmányélményt nyújt, amelyet nem egykönnyen felejt el az ember.

Annyi minden lenne még, kezdve a remek karakterektől, a család anyai és apai ágában ütköző különböző társadalmi rétegektől, kölönböző világnézetektől, magatartásmódoktól*, folytatva a hatalmi hierarchia és a család struktúrája közti hasonlóság elemzésével, a kiszolgáltatottság, szabadság, alkotás kérdéseivel ésatöbbi.
Nagyon komplex, okos, józan írás ez, és rettenetesen kellenek az ilyenek – amúgy mindig, de manapság annál inkább.

* hangsúlyozott szerepet kap természetesen a súlyosan magyar apa, aki nem hajlandó viselni az erdélyiség csillagösvényének porától elhomályosult szemüveget, akinek halála szétrepeszti a székelyföldi burkot, átfesti emlékét, illúzióját. Vagy ott van az erdélyi és székely anya a maga alacsonyabbrendűségi székely tudatával, vagy a bigottságig hívő Gyurikabácsi nagyapa autoriter alakja, a tipikus székely megtestesítője. És persze az elzüllött, depressziós Tom nagybácsi és felszakadó vallomásai, szomorú sorsa… stb.

11 hozzászólás

Vida Gábor: Egy dadogás története

Vida Gábor: Egy dadogás története

„Szülőföldet akartam írni magamnak, mintha csak úgy volna az, hogy írunk egyet, amikor arra van szükség, hogy legyen, vagy lett volna. Senki sem találhat ki magának szülőföldet a semmiből, mindenki hozott anyagból dolgozik." – ez a hozott anyag ebben a remek regényben Vida Gábor életrajza, amelybe beletartozik édesapja és édesanyja élettörténete mellett, az előző nemzedékek históriája és Erdély történelme is. Az Arad melletti Kisjenőn felnövő író apai ága a mai magyar határtól pár kilométerre élt, anyja Barótról, Székelyföld mélyéről érkezett; ekképpen e két végpont között Erdély egyszerre lesz metafora és nagyon is valóságos ütközőtér, ahol a különböző vallások, nyelvváltozatok, mentalitások, reflexek és tájak játszanak fontos szerepet: formálnak karaktert, adnak távlatot. „Ugyan mi lehetne más a szabadság, ha nem a hitnek a tudással és a valósággal való egybehangzása?" – teszi fel a kérdést a regény lapjain.
Az Egy dadogás története így lesz egy írói pályakép, egy térségnek és magának az önéletrajziságnak is a fantasztikus regénye.

Hirdetés