Kuszma P értékelése


>!
Kuszma P
John Banville: A tenger

Az elbeszélő megözvegyülvén visszatér egy gyermekkori emlék színhelyére, és felidézi egykori találkozását a Grace-családdal, akik kiszámíthatatlanok és lenyűgözőek voltak, akár egy kupac görög isten. Banville mesteri prózája két idő, két életkor és két tragédia egymásra montírozása egyazon helyszínen – az egyik legszebb szöveg a gyászról, önáltatás és őszinteség viszonyáról, és a megkésett feloldozásról, amivel valaha is találkoztam. Halk, lágy írás, de ezt a hatást nem a minimalizmus eszközeivel (eszköztelenségeivel?) éri el, sőt, ami azt illeti: Banville megdöbbentően sok eredeti jelzővel és összetett képekkel dolgozik. A dolgoknak nála színe és szaga van (néha pedig a szagnak is színe), de leginkább a fénynek van kulcsszerepe: fénylenek az autók, a fák, a víz, a padlón pedig (mint szőnyeg) terül el az ablak fénynégyzete – miközben múlunk el csendesen. A halkság érzetét pedig alighanem a regényben folyton jelen lévő tenger (elképzelt) képe kelti bennünk: a horizontig nyúló víz látványa, ami végtelennek tűnik, mint az idő, amiben immár egyedül állunk.

3 hozzászólás

John Banville: A tenger

John Banville: A tenger

Max Morden művészettörténész hosszú évtizedek után nem csak az őt ért veszteség és gyász elől menekülve tér vissza a tengerparti kis ír faluba, ahol gyermekként töltött egy szünidőt, de úgy érzi, itt az ideje a régi, egész jövőjét meghatározó tragédiával való szembenézésnek is. Azon a nyáron a különcnek számító Grace család mintha egy másik világból csöppent volna bele az üdülőfaluba álomittas ürességbe. Max számára a házaspár és a vele egyidős tízéves ikrek olyanok voltak, mint az istenek, és őt csakhamar beszippantotta különös életük, amely egyszerre volt csábító és felkavaró. A felesége közeli halálából fakadó fájdalom feldolgozása most összemosódik a gyermekkor, a távoli múlt emlékeinek felidézésével, és az egykori kamasz reflexiói különös módon keverednek az elmúlás közelségétől megrettent férfi szorongásaival.
John Banville érzékenységgel megformált szereplői és hangulatai – s nem utolsósorban finom öniróniája – teszik felejthetetlen olvasmányélménnyé ezt a nyugtalanító, mégis megindító és vigaszt nyújtó regényt.

Hirdetés