sophie P értékelése


>!
sophie P
Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Nagyon tetszett ez a megoldás, igazán jól szórakoztam.

A feladat az volt ugye, hogy egy Shakespeare-drámát kell – jelen esetben A vihart – a mai kor szellemének megfelelően lefordítani, átdolgozni, megmagyarázni, .. ahogy jól esik. Margaret Atwood duplán is teljesítette a kérést.

Van először is Felix, a nagyhírű színházi ember, akit konspirációs okokból kipöccintenek az állásából, amely állás különben egy Shakespeare-színház művészeti vezetése volt. Emberünk természetesen bosszút esküszik, de addig is, amíg eljön a megfelelő pillanat egy lakatlan kulipintyóba bujdokol a szellemeivel együtt. Hát ez eléggé hasonlít Prospero sorsához. És a végkifejlet, na az meg teljesen a shakespeare-i másolat, bár a szellemek és manók nem úgy vannak, a varázserő nem onnan jön és nem úgy, a varázspálca helyett pedig számítógépek vannak, és egyéb technika.

Másodszor pedig van egy börtönbéli olvasási kurzus (na nem elvetemült gyilkosok között, „csak” csaló, tolvaj, hacker, ilyesmi). Néhány hónap évente, de Felix már a harmadik évadot nyomja, természetesen Shakespeare-darabokat dolgoznak fel, ezúttal A vihart.

Hogy ez jól működjön, minden egyes szerepet, minden egyes jelenetet, minden egyes motívumot alaposan át kell beszélni. Felix profi, a hallgatók jó fejek, az előadás pedig nagyon könnyen elképzelhető, és nagyon vicces. Például Hófehérke, Pocahontas és Jázmin alakítja az istennőket, persze Disney-baba formájában, gyapjúba bugyolálva, börtöntöltelékek mégsem játszhatnak lányokat, nem lenne annak jó vége, Miranda-nak valót muszáj volt kívülről szerződtetni (külön engedéllyel), és Arielt pedig űrlénnyé kellett változtatni, hogy kapós legyen, mint szerep. És a kellékek is: a tenger például egy zuhanyfüggöny.

Szerintem nem kell különösebben ismerni a darabot, hogy az olvasmány élvezetes legyen, semmit sem bíz a véletlenre az írónő, kifejezetten könnyű, mulatságos, mégis gondolatébresztő lett az egész. (A végén van különben egy pároldalas szinopszis, ha mégis kérdések merülnének fel). A kurzus utolsó feladata pedig az, hogy a hallgatóknak végig kell gondolniuk, vajon mi lett a szereplőkkel azután, miután a játéknak vége.

Szóval eléggé készen kap az ember egyfajta (általános) értelmezési-variációt, de egyben mintát is, tematikát is arra, hogyan érdemes ezeket a darabokat felfejtegetni alkalomadtán.


Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Egy neves londoni kiadó kortárs szerzőknek kínált föl megbízást: válasszanak egy-egy Shakespeare-drámát, s ezek témájára írjanak regényt.
Az évtizedek óta népszerű, számos nemzetközi díjjal elismert kanadai író A vihart választotta.
A mű főhőse Felix, egy színházi fesztivál nagynevű művészeti igazgatója, akit riválisa kifúr az állásából. Felix tizenkét éven át remeteként él egy kunyhóban. Vadul lobog benne a bosszúvágy, de hőn áhított vágya A Vihar színpadra állítása is: ezzel akarja új életre kelteni Mirandát, korán elveszített kislányát. Színházi kurzust vezet egy börtönben, és amikor a véletlen útjába sodorja ellenségeit, felvillan a lehetőség, hogy egy csapásra két tervét is megvalósítsa: megrendezheti a darabot, és elégtételt vehet nagyhatalmú ellenségein is.

Hirdetés