makitra P értékelése


makitra P>!
Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Bennett haladt előre a megkezdett úton: folytatta a világa átalakítását, csak ezúttal más szervezetrendszert talált meg, a katonaságot. Két kötet után világosan kivehető, hogy mit is akar a szerző sorozatán keresztül bemutatni: hogyan zajlik a modernizálás.

A Lépcsők városa inkább az államiság kialakítását mutatja be, ahogyan átalakul az állampolgár fogalma, és hogyan jön rá a vezetőség (de legalábbis egy ember), hogy egy ország csak úgy fejlődhet, ha senki nem hagy hátra – a kisebbségeit sem. A Pengék városa inkább azt mutatja meg, hogy ehhez fel kell nőnie az erőszakszervezeteknek is: úgy nem lehet biztonságot tartani, ha a fontosabb a személyes dicsőség és büszkeség, mint az állampolgárok szolgálata.

Ebben pedig remek főszereplőre talált: Mulagesh már ez első kötetben kedvencemmé vált összetett személyiségével és fanyar humorával. Itt néha ugyan szájbarágós mondatokat ad szájába a szerző, de a karakter személyisége elbírja, így végig szimpatikus marad. Mellé felnő Sigrud és lánya, Signe is, az ő viszonyuk ábrázolása haloványabb, de mindenképpen hatásos.

De a legjobb talán az, hogy ezek a témák nem terhelik le a regényt, végig izgalmas és érdekes marad; a világábrázolás továbbra is lenyűgöző, és külön mezei pirospont, hogy a gazdaság átalakító hatását is bemutatja Bennett. Remek folytatás.


Robert Jackson Bennett: Pengék városa

990 FtAgave Könyvek ·
3.780 Ft –74%
2.631 Ftjoarshop.hu ·
3.780 Ft –30%
2.683 FtÚj Könyvek ·
3.780 Ft –29%
2.835 Ftkonyvkolcsonzo.hu ·
3.780 Ft –25%
2.835 FtKönyvmarket ·
3.780 Ft –25%
3.024 FtJókönyvek.hu ·
3.780 Ft –20%
3.175 Ft Book24 ·
3.780 Ft –16%
3.213 Ftálomgyár könyvesboltok ·
3.780 Ft –15%
3.213 FtRocky ·
3.780 Ft –15%
3.591 FtLíra ·
3.780 Ft –5%
1.749 Ft-tólMolyok eladó könyvei
Könyvtár
Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Egy emberöltővel ezelőtt Vúrtyavasztán városát a háború és halál istenének erődjeként ismerték. Olyan félelmetes, természetfeletti őrszemek származtak innen, akik milliókat öltek meg és igáztak le. Mára Vúrtyavasztán azonban romokban hever, az istene halott. A nemrég érkezett hódítóknak a hely nem több az értelmetlen vallásos erőszak és véres felkelések terméketlen földjénél.
Nem is lehetett volna Turjin Mulaghesh kormányzót – a bulikovi csata istenkáromló hősét, az állítólagos háborús bűnöst, a hadirendbe felállott miniszterelnök hű szövetségesét – büntetésként rosszabb helyre száműzni, ahol eltöltheti az utolsó napjait nyugdíjazása előtt, hogy aztán a feledés homályába vesszen.
Legalábbis ez a tökéletes fedősztori.
Az igazság viszont az, hogy a kormányzó még egyszer utoljára szolgálatba áll, hogy a végére járjon egy olyan felfedezésnek, ami örökre megváltoztathatja – vagy elkárhoztathatja – a világot. Sok veszély leselkedik rá, és nemcsak a múltból előtörő saját szellemei miatt kell aggódnia, hanem azok miatt is, akik a túlvilágban ragadtak, miután az istenségek eltűntek. Vajon a lelkük nyugodtan pihen a halál földjén, vagy esetleg valami szörnyűségre készülnek?