DaTa P értékelése


>!
DaTa P
Kertész Imre: Sorstalanság

Ha önmagában olvasom, lehet nem adtam volna rá öt csillagot. De napok óta Márai 1943–1944-es naplójának hatása alatt élek, olyan nyomasztó, olyan sötét, olyan fekete, olyan sűrű masszában, ami elevenen lüktet még most is bennem.

Ő azt írta a naplójában

Nem segít semmi: mindent személyesen meg kell élni, testünkön, a valóságban; hogy megértsük. Mindaz, amit a lengyel, osztrák, német zsidók sorsáról hallottunk ez években, ködkép volt csak. De mikor először láttam – a budapesti Vörösmarty téren –, amint egy embert két Gestapo-katona vitt a teherkocsi felé, megértettem a valóságot. S most, mikor az ablak előtt vonulnak ezek a sárga csillagos férfiak, nők és gyermekek, (…) most végre értem. Mindezt látni kell, személyesen. (…)
Szégyen élni. Szégyen a napon járni. Szégyen élni.

én pedig csak folytattam azt a képet a Sorstalansággal. Márai az ablak előtt vonuló gyermekekről beszélt, Kertész pedig egy ilyen gyermek történetét meséli el.

Ahogy olvastam az értékeléseket, sokaknak van problémája a könyv stílusával. Nekem nem volt. Sőt.

Azzal kezdtem, ha önmagában olvasom, lehet, nem adtam volna rá öt csillagot. Hát marhaságot beszéltem. Ha másért nem, hát az utolsó egy oldalért is egyértelműen jár a maximális pont.

ahogy körülnéztem ezen a szelíd, alkonyati téren, ezen a viharvert s mégis ezer ígérettel teli utcán, máris éreztem, mint növekszik, mint gyülemlik bennem a készség: folytatni fogom folytathatatlan életemet. Anyám vár, s bizonyára igen megörvend majd nékem, szegény. Emlékszem, valaha az volt a terve, hogy mérnök, orvos vagy valami efféle legyek. Így is lesz minden bizonnyal, úgy, amint kívánja; nincs oly képtelenség, amit ne élnénk át természetesen, s utamon, máris tudom, ott leselkedik rám, mint valami kikerülhetetlen csapda, a boldogság. Hisz még ott, a kémények mellett is volt a kínok szünetében valami, ami a boldogsághoz hasonlított. Mindenki csak a viszontagságokról, a „borzalmakról” kérdez: holott az én számomra tán ez az élmény marad a legemlékezetesebb. Igen, erről kéne, a koncentrációs táborok boldogságáról beszélnem nékik legközelebb, ha majd kérdik.
Ha ugyan kérdik.
S hacsak magam is el nem felejtem.

2 hozzászólás

Kertész Imre: Sorstalanság

Kertész Imre: Sorstalanság

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Valami mást kapunk, mint amit szokványos regénytől, akár lágerregénytől várhatnánk” – írta a Sorstalanságról Spiró György: „létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja.”

A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény.
Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához.
A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez.
Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben – nem kevés viszontagság után – 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig, a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett.

„Miért tartom Kertész Imrét jelentős, nagy írónak? Mert vállalja annak kockázatát, hogy akár mindenkinek a véleményével szembeszegüljön. Bármiről írjon is – a szabadságról, a személyiségről, a világ képtelenségéről, a boldogság útvesztőiről, a halálról vagy transzcendenciáról –, bámulatos képességgel tudja kiverekedni magát a megcsontosodott közfelfogás kelepcéiből. Ahelyett, hogy kielégítené az elvárásokat, olyan gondolatmenetekre és kijelentésekre ragadtatja magát, melyek, bátran merem állítani, titokban megütközést és döbbenetet váltanak ki.” (Földényi F. László)

Kertész Imrét számos irodalmi díjjal tüntették ki korábban is, többek között Kossuth-díjjal (1997), a lipcsei könyvvásár nagydíjával (1997) és legutóbb a Die Welt irodalmi díjával (2000).

Hirdetés