Zsófi_és_Bea P értékelése


>!
Zsófi_és_Bea MP
Cecelia Ahern: A Tökéletes

Végre! Végre!
Nagyon vártam már Cecelia Ahern könyvének második részét. Már az első is teljesen magával ragadott. Előző értékelésemben még azt írtam, hogy bár kedvelem az írónőt, nem vagyok kifejezetten a rajongója. Most már rajongója vagyok. És ha ilyen jó disztópiákat tud írni, akkor felőlem nyugodtan maradhat ennél a stílusnál.

Ebben a második kötetben megtudjuk, hol bujkál Celestine, és már az elején izgalmas, körömrágós jelenetek borzolják az idegeinket. Gondoltam is, ha így indul, mi lesz még később?? És nem okozott csalódást!! A feszültség maradt, az események egyfolytában zajlottak és változtak, és jobban megismerhettük a Vétkes és a nem vétkes társadalmat. A rendszert, amit az emberek megfélemlítve hagytak működni, mert nem látták mi a helyes, és ha látták is, hogy valami nincsen jól, nem mindenkiben volt meg a bátorság a változtatásra.

Embertelenség, az emberek alapvető jogainak megsértése, menekülés, lázadás, példamutatás, izgalmak és érzések mind-mind bőven voltak a történetben, amely annak ellenére kedvencem lett, hogy egy olyan disztópia, amelyben egy tinilány a főszereplő, és két, hozzá közel álló fiú is fontos szerepet kap a történetben, néha már-már szerelmi háromszögnek látszott. :D Ez most mind-mind nem zavart, és azt hiszem azért, mert egyáltalán nem volt túlírva, teljesen természetesnek tartottam a Celestine-ben dúló érzéseket.
Fantasztikus befejezése az első résznek, aki azt szerette, annak ez a rész is tetszeni fog. Nagyszerű váltás volt a romantikus regények után, remélem Cecelia Ahern máskor is tesz kirándulást a disztópiák világába. Vagy legalább ott marad egy darabig.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2017/08/cecelia-ahern-toke…

2 hozzászólás

Cecelia Ahern: A Tökéletes

Cecelia Ahern: A Tökéletes

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A társadalom, melyben Celestine North él, tökéletességet vár el tagjaitól. Azzal, hogy az erkölcsi vizsgálóbizottság Vétkesnek ítélte a lányt, megfosztotta őt alapvető jogaitól, és darabjaira zúzta szét egész eddigi életét. Amióta pedig Crevan bíró úr első számú közellenségnek nyilvánította, Celestine menekülni kényszerül egyetlen bizalmasával, Carrickkel. Óva őrzi nagy titkát, amellyel talán romba dönthetné az egész Vétkes-rendszert, és amely miatt már így is számtalan ember tűnt el nyomtalanul.

A csatában Crevan bíró úr áll nyerésre, és Celestine-nek fogytán az ideje, egyre nagyobb nyomás nehezedik rá. Döntenie kell, hogy magát menti-e, vagy önmagát feláldozva az összes Vétkest. Vajon be tudja-e bizonyítani, hogy az ember nem tökéletes lény, és olykor tévedhet?

Hirdetés