ppeva P értékelése


>!
ppeva P
Ken Follett: A katedrális

Egyrészt nem gondoltam volna, hogy gyakorlatilag egy hét alatt befalom, másrészt ahhoz képest, mennyire olvastatta magát, a végére egyre több dolog zavart.
A nagyon gonosz gonoszak és a nagyon jó jók között szinte nem volt átmenet szereplő, legfeljebb a közömbös mellékszereplők. Sokallottam a „csodálatos” elemeket. Besokalltam az aprólékos részletességgel, 20. századi nézőpontból megírt szexjelenetektől (azért gondolkozzunk már, ez itt a XII. század!!!). A fordító (nem tudom, ki volt, a könyv kiadási adataiból nem derült ki) felbosszantott azzal, hogy lefordítgatta magyarra az angol keresztneveket – ráadásul nem volt következetes (pl. a William-nek is lenne magyar megfelelője), és néha el is tévesztette, így egy váratlan elszólásból kiderült számomra, hogy Jancsit tulajdonképpen Jacknek hívják. Még jó, hogy Aliena-t nem keresztelte el mondjuk Arankának… A kiadó meg az olvasón próbált megspórolni vagy háromszáz oldalnyi papírt, a mikroszkopikus betűméretével.
Nyári könnyű olvasmánynak elment, kicsit felkeltette az érdeklődésemet, hogy utánaolvasgassak az angol történelemnek, de nem hozta meg a kedvemet további Follett-könyvek olvasásához.


Ken Follett: A katedrális

Ken Follett: A katedrális

A világszerte népszerű Ken Follett legsikeresebb regénye. A cselekmény a középkorban, a XII. századi Angliában játszódik. A könyv oldalain középkori világ kel életre, mely színes, mint egy festmény, és mozgalmas, mint egy jó film. Olvasása közben belemerülünk a háború borzalmaiba, átélhetjük a zsarnokok önkényeskedéseit, a hideg kőpadlókon zajló forró ölelkezéseket, kínzást, gyilkosságot és a szerzetesi élet keserveit. A cselekmény egy katedrális építése körül bonyolódik, melyért Benedek-rendi szerezetesek küzdenek szinte az egész világgal és még saját, féltékeny egyházukkal is. Mindez egy polgárháború közepén; körülöttük vér, ármány és szerelem.

Hirdetés