marschlako P értékelése


>!
marschlako P
Sepsi László: Pinky

Az Égett-hegyi könyvtár helyett választottam végül a 2016-os fantasy megjelenésekhez, amit egyáltalán nem bántam meg. Ugyanakkor nem is vagyok maradéktalanul elégedett. Mert ugyan egy hangulatában nagyon erős könyvet olvashattam, s élveztem a benne felbukkanó szereplők változatosságát (és különlegességét) is, s maga az olvasás is könnyen ment, hiszen a Pinky olvastatta magát. Ami miatt azonban maradt egy kis keserű szájíz bennem, s egy fél csillaggal lejjebb csúszott a nagyon jó kis könyv kategóriájából, az a legkülönbözőbb helyeken – főleg, ahol nem is vártam őket – felbukkanó altesti és egyéb szexuális jellegű hasonlatok voltak. Tudom, hogy ez a polgárpukkasztó stílus a kortárs magyar irodalom elengedhetetlen része (na jó, ez persze erős túlzás, de a jelenség létezik), de én nem szeretemspoiler. Tény, hogy ez a kifejezőerő máshol viszont nagyon jól jön: az egyes helyszínek, karakterek kifejezetten jóra sikerültek – csupán az őket összekötő szálak lifegtek néha egy kicsit –, szóval értem én, miért szeretik sokan ezt a regényt. Ha valaki nem olyan finnyás, mint én, annak nyugodt szívvel ajánlom: tökéletes – szórakoztató – kikapcsolódást biztosít.


Sepsi László: Pinky

Sepsi László: Pinky

Sepsi László mindent tud a krimiről, noirról, horrorról és az urban fantasyról, de nem esik kétségbe akkor sem, ha az úgynevezett magasirodalom ködbevesző elefántcsonttornyának nyirkos lépcsőházaiban kell eltájékozódnia. De ami ennél sokkal fontosabb, hogy nem csak az emberi és a nem-emberi lélek működésével van tisztában, hanem arról is pontos fogalmai vannak, aminek talán még lelke sincs.

Új regényében olyan világot alkotott, ami bár minden oldalon újabb és újabb meglepetéssel szolgál, egészében véve mégis kényelmetlenül otthonos. Mert bár magunknak is nehezen valljuk be, nagyonis jól ismerjük a mindent átszövő korrupció csatornabűzét az orrunkban, a városlakók mellére esténként sötét démonként telepedő kilátástalanságot, de a beláthatatlan pusztulás apró réseiből elő-előbukkanó szépséget és csodákat is, amik miatt mégis, mindennek ellenére felkelünk reggelente.

A Pinky című regény éppen olyan, mint a címében szereplő különös, rózsaszín és kegyetlen ital: amilyen furcsának tűnik elsőre, olyan természetességgel eszi bele magát az ember agysejtjeibe, és egy pillanatra sem ereszt el a szélesvásznú végkifejletig. Egyben pedig újabb bizonyíték arra, hogy a XXI. századi fiatal magyar irodalom immár tényleg nem ismer sem zsánerbeli, sem nyelvi határokat, szíve pedig egy ütemben dobog az átkozott nagyvilág fékevesztett, dühös és szédítő ritmusával.
Dunajcsik Mátyás