SteelCurtain értékelése


>!
SteelCurtain
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Valamikor a távoli jövőbe terveztem én ennek a könyvnek az elolvasását., de ifjabbik fiam egyik barátjától váratlanul kölcsönkaptam, minek következtében mulasztáson kaptam magam, mert ezt nem elodázni kellett volna, hanem már rég elolvasni. Lehet olvasni egzotikumként, családtörténetként, izgalmas regényként, vagy szubjektív, ám mindig objektivitásra törekvő kordokumentumként. Elbűvöl és elrémít egyszerre. Kína mindig is rejtélyes volt az európai ember számára, s némileg még ma is az. Idegen világok esetén hajlamosak vagyunk minden számunkra érthetetlent az egymástól gyökeresen eltérő kultúrákkal magyarázni. Egy pontig ez teljes mértékben jogos, ám ha már valamelyest – akár vakvezető kutyával is – de elbotorkálunk az idegen kultúrában, akkor felfedezhetjük, hogy a titok egy része általunk is jól ismert mechanizmusok logikájából következik. Csak néha a mi nézőpontunkból ez a logika is egészen szélsőségesen nyilvánul meg.
Bár korábban is igyekeztem Kína huszadik századi történelmét megismerni, ez volt az első könyv, melyet kínai szerző tollából olvastam, s rögtön kiderült, hogy belülről is ugyanaz tűnik szélsőségesnek, ami kívülről. Nincs is közöttünk áthidalhatatlan szakadék!
Bár a huszadik század majd minden ország, nép sorsán letörölhetetlen nyomokat hagyott, Kína joggal pályázhatna a felismerhetetlenül megváltozott ország címére. Az egykori hadurak elmaradott, manuális mezőgazdaságon alapuló szétszabdalt birodalma atomhatalommá, a világ műhelyévé és potenciális pénzügyi nagyhatalommá alakult, miközben szétforgácsolódott, és megszállták, átélt gyilkos polgárháborút, a forradalom győzelme után megszűnt a korrupció és az éhínség, hogy rövid időn belül a győztes mindent kockára téve éhhalálba és káoszba taszítsa az országot. Mindezt a puszta hatalomért. A Nagy Ugrás, vagy a Kulturális Forradalom persze kínai specialitás, de tegyük szívünkre a kezünket, máshol nem láttunk már politikusokat, akik bármi áron meg akarják szerezni, vagy őrizni a hatalmat?. Nem is Mao érzéketlensége lepett meg, hiszen ez egy politikusnál alapfeltétel – legfeljebb a többségnél mi szerencsére ezt nem tapasztaljuk meg – hanem a tét határtalansága. Kínaiak millióinak életét dobta a rulettasztalra. Ő nyert, a kínaiak veszítettek.
Viszont ez a könyv segített pontosabban meghatározni magát Maot, akit eddig szimpla sztálinistának tekintettem. Jung Chang említi egyik fivérét, aki katonai szolgálata alatt megpróbál belépni a kommunista pártba, s ezért elkezd Marxot olvasni. A szerencsétlen! A többségében analfabéta, primitív katonák és párttagok bőszen nekiesnek, amiért megjátssza magát és kérkedik írástudásával. Korábban is gyakran említésre kerül, hogy az új hatalom funkcionáriusai és közkatonái jórészt írástudatlan parasztokból kerültek ki. Maga a Kulturális Forradalom is kísérlet volt a totális primitívség megvalósítására. Mao vörös könyvecskéjét lehetett olvasni, mást nem. Marxot sem. Még akkor sem ha a kommunista pártba akart valaki belépni. És ez rávilágít a Sztálin és Mao közötti alapvető különbségre. Sztálin úgy volt antimarxista, hogy mélységesen hitt benne: ő kommunista, sőt ő „A KOMMUNISTA”. Mao viszont egy tehetséges parasztvezér volt, aki előnyösnek vélte a kommunizmust, ezért éppúgy belebújt, mint később országos divattá vált zubbonyába, s viselte, míg el nem koptatta. Persze a ruhatár is hamar kiüresedett, nem volt mibe átöltöznie.
De ennek a könyvnek a középpontjában szerencsére nem az utolsó, habár alighanem a legsikeresebb parasztvezér áll, hanem az áldozatai, Jung Chang és családja, pártfunkcionárius szülei, és sokat szenvedett nagyanyja. Nagy történelmi tablók többnyire látványosak, de hűvösek, mintha máris lakat alatt virítanának egy múzeumi vitrinben. A Vadhattyúk csakugyan látványos, ám ha valaki ezt hűvösnek nevezi, annak jóvátehetetlenül tönkre mentek az érzékelői. A szenvedélyeknek valóságos tárháza ez a könyv. S ha valaki az erkölcsi tökélyre törekszik, az mementóként jó ha megismerkedik Jung Chang édesapjával, aki szinte egy kommunista szent. Mennyire hiányzott egy kis bocsánatos bűn ebből az emberből, hogy szeretni is lehessen, ne csak tisztelni!

2 hozzászólás

Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk

A Vadhattyúk – a huszadik századi lidérces kínai történelem három asszony sorsában elmesélve. Memoár és családtörténet: háromnemzedéknyi nagycsalád históriája.
A szerző nagyanyja életének elbeszélésével kezdi, aki egy kínai hadúr ágyasa volt, majd egy bölcs és türelmes mandzsu orvoshoz ment feleségül, anyja történetével folytatja, aki a hívő kommunisták generációjához tartozott, s végigjárta a lelkesedés, a gyötrődés, majd a meggyötretés és a végső kiábrándulás stációit. Férjével, a hajlíthatatlan kommunistával ellentétben ő túléli azt a temérdek iszonyatot, amit a kínai szocializmus és a kulturális forradalom még a pártelit tagjai számára is tartogatott. Az író pedig fiatal leányként maga is megtapasztalja, mit jelent vörösgárdistaként felvonulni Pekingben, mint „bírálati gyűlés”-en társainak céltáblája lenni, vagy „mezítlábas doktor”-ként falura menni… Mao Ce-tungnak sikerült a valóságban túlszárnyalnia Orwell fantáziáját: az a tömény borzalom, amit a kommunizmust a keleti despotizmussal ötvöző Mao a föld lakosságának egynegyedére zúdított, páratlan a történelemben. A világ egyik legrégebbi kultúrájának emlékeit majdnem teljesen megsemmisítette, a hatalmas országot egyetlen összefüggő, sajátosan kínai lágerré alakította.
Arról a Kínáról, amely itt az olvasó elé tárul, még csak sejtelme sem lehetett senki külföldinek, sem szorgalmas újságolvasónak, sme másnak, de talán még a szakembernek is csak módjával. Chang könyve, mondhatni, hosszan elnyújtott kiáltása, immár nem a mélységből, hanem a mélységről – a vérrel festett írásjegyes, Maót dicsőítő vörösgárdista-zsebkendőről, a gondolatellenőrzés legrafináltabb formáiról, s nemkülönben arról, hogy embernek maradni és szeretni igenis lehetséges a pokol legmélyebb bugyrában is!
A Vadhattyúk – szenvedések láncolata és apró, ritka örömök, kiszolgáltatottság és lélegzetelállító bátorság, megaláztatások és lelkierő. Hihetetlen, de hiteles történetek, személyes élményből fakadók, vagy hallottak, hol érzelmesek, hol szikárak.
„Nyugodt és mértéktartó kínai történelem, de sikerkönyvként olvastatja magát. Egyszerűen letehetetlen.” – írja a könyvről egyik amerikai kritikusa. A Vadhattyúk valóban világsiker: eddig huszonöt nyelvre fordították le, Angliában elnyerte Az Év Könyve díjat, és csak a papírfedeles kiadásból egymillió példány fogyott.

Hirdetés