Ferger_Jolcsi P értékelése


>!
Ferger_Jolcsi P
Julianna Baggott: Tiszták

Eléggé vegyes érzelmeket keltett bennem ez a könyv…. Az elején alig bírtam túljutni, annyira taszító volt számomra az írónő által felépített világ. A közepe már eléggé izgalmasnak tűnt, de a végére ismét csak undort tudtam érezni. Annyira idegen volt számomra ez a világ, hogy egyáltalán nem tudtam magam beleélni az olvasásába.


Julianna Baggott: Tiszták

Julianna Baggott: Tiszták

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Pressia hétéves volt a Robbanások idején, amikor az egész addigi világ megsemmisült. Már nem emlékszik sem a szüleire, sem születésnapi ajándékokra. A nagyapjával él egy romos üzlethelyiség hátsó raktárában, és csak a porig égett házakat, a kétségbeesetten túlélni próbáló embereket, a levegőben kavargó hamut és port, a mutánsokkal vívott harcot ismeri. Éjszakánként egy szekrényben elbújva arról ábrándozik, hogy egyszer talán visszatér a régi világ, vagy legalább valahogy bejuthat a Kupolába, ahol a szerencsés kevesek, a Tiszták élhetnek, akik sebhelyek nélkül vészelték át a világ pusztulását.
Eközben a Kupolában Partridge, a Kupola egyik legbefolyásosabb vezetőjének fia úgy érzi, megfojtja a szigorú új rend, ráadásul hiányzik neki az édesanyja, aki sohasem jutott be a Kupolába. Így, amikor rájön, hogy az anyja esetleg még életben lehet, elhatározza, hogy az életét kockáztatva megszökik, hogy megtalálja.

A romok között négy fiatal vívja élethalálharcát a szörnyetegek és egy gonosz, embertelen hatalom ellen. Miközben feltárul előttük a múltjuk, minden erejükre és bátorságukra szükségük van ahhoz, hogy életben maradjanak és megmaradjanak embernek.