janetonic P értékelése


>!
janetonic P
Arthur Conan Doyle: A brixtoni rejtély

Nyilvánvalóan nem ez a legjobb Sherlock történet, de kiemelt szerepe van: ez az első. Így hát nem is maga a nyomozás és a megoldandó rejtély volt az érdekes, hanem az apró részletek: hogyan találkozott először Holmes és Watson, hogyan kerültek egy fedél alá, mik azok a jellemvonások, amik már a kezdet kezdetén jellemzőek voltak kettejükre.
És igen: Watson már ekkor is kedves, csendes, érdeklődő, álmélkodó lakótárs, a legkiválóbb közönség Holmes lenyűgöző következtetéseinek meghallgatásához. Holmes pedig már itt is az a kissé kiismerhetetlen, néha házsártos, néha elbűvölő, néha eszementnek tűnő furcsa figura, akiről a végére azért mindig kiderül, hogy neki volt igaza.
Holmes-ban az a legszórakoztatóbb, hogy pontosan tudja magáról, mennyire okos. De azért nem dörgöli mindenki orra alá: a balgák dicsérete nem érték számára, inkább jól szórakozik a két másik nyomozó pökhendiségén és önteltségén – pedig velük szemben aztán igazán lehetne fölényes. Ehelyett ironizál, a finom célzásokból az ostobák semmit nem értenek, ő meg csak mosolyog magában. Lehet, hogy mások ezt bunkóságnak neveznék, de ebben a nagyon píszi világban engem kifejezetten felderít.


Arthur Conan Doyle: A brixtoni rejtély

Arthur Conan Doyle: A brixtoni rejtély

A naiv Watson doktor, Conan Doyle klasszikus bűnügyi történeteinek jeles szereplője és narrátora ebben a történetben ismeri meg a Sherlock Holmes névre hallgató különös úriembert, akiről hamarosan kiderül, hogy zseniális magándetektív. Gyors egymásutánban két rejtélyes gyilkosság történik, mindkét áldozat makulátlan úriember. Mindkét helyszínen a falra vérrel írva egy német szó: Rache, azaz Bosszú! Ki a bosszúálló, és mi a két szörnyű gyilkosság oka? Mi köze mindehhez a mormonoknak? Csak a zseniális Sherlock Holmes találja meg a brixtoni rejtély kulcsát.

Hirdetés