ponty értékelése


>!
ponty
Sepsi László: Pinky

Bevallom, miután elmúltak a kezdeti bizonytalanságaim a könyvvel kapcsolatban, nagyon készültem rá, hogy majd én majd mennyire imádni fogom. Szerintem ugyanis ez egy igen klassz borító, én meg hagytam, hogy a nyilvánvalóan nagyot mondó fülszöveg miatt azt képzeljem mögé, amit olvasni szerettem volna. Mert persze a hívószavak és a címkék és az önző olvasói várakozások. Persze, hogy igazán mi is szeretne a Pinky lenni, azt én nem tudhatom, ezért azt sem ítélhetem meg, hogy sikerrel járt-e. Csak azt tudom, amit én éreztem olvasás közben.
Először is azt, hogy friss és vagány szövegnek indul, részemről elég jó stílussal, amit szívesen élveztem volna végig, de aztán a noir ezzel a főszereplővel nekem igen hamar csak amolyan napközis noir lett. Bár a szakzsargon nyilván nem használ ilyen kifejezést. Szóval értem én, hogy a narrátor nem hős, még csak nem is egy erős (tigris, aki mindig egy) jellem, de a jó kezdés után elkezdtem azt érezni, hogy árulás van. Hogy íróskodás zajlik, és az elbeszélői hang hamissá vált számomra az olyan apróságok miatt, hogy bizonygatni akarta nekem a trehányságát, a teszek mindenre hozzáállást. Mert ha nálam hatalmas kupi van (van) és az szerintem tök oké, akkor nem hajtogatom, hogy kupi van. Mert észre se veszem. Nem mondom, hogy felveszem a mocskos farmeremet, csak azt mondom, hogy felveszem a farmeremet, amiről nekem eszembe se jut, hogy mocskos, mert olyan nincs is. Farmert eleve nem mosunk, bazz!
Aztán Jynx ott veszített el engem végleg, mikor a hozzáköltöző tündérnek alvóhelyet csinált. Na most ha a nappalimba holnap beköltözik egy helyes, vállon hordható tündér, ahogy így körülnézek, anélkül is egy rakás megfelelő helyet találna az alvásra, hogy én kuckót építenék neki. A lelkiismeretes gondoskodás viszont számomra kifejezetten olyan cselekedet, ami nem rímel a kiábrándult, mosatlan edényeket gyűjtő, céltalan életet élő, egyedülálló pasi képére. Ezek persze apróságok, amik talán nem szúrták volna ennyire a szemem, ha a szerző nem szorította volna a bűvészkedése hátterébe a történetet, amivel fenntarthatta volna az érdeklődésemet az írása iránt. Nekem tényleg ez volt a bajom, hogy én csupán egy mérsékelten erős irodalmi produkciót kaptam, de a megálmodott fantasy világ és a szépirodalmi törekvések, valamirevaló történet híján az én szemem előtt nem váltak müködő eleggyé. Egyszóval untam, na. És ezt senki nem ígérte. Én tényleg azt szerettem volna, ha olvasás közben és után azt érzem, amit a fülszöveg az utolsó mondatával állít. De azt végül egy másik regényben találtam meg. Pedig amúgy a Pinky-ben is lett volna lehetőség rá, és ha az volt a szándék, akkor azt abszolút értékelem, de a végeredményhez azt hiszem nem vagyok elég elemző alkatú olvasó.


Sepsi László: Pinky

Sepsi László: Pinky

Sepsi László mindent tud a krimiről, noirról, horrorról és az urban fantasyról, de nem esik kétségbe akkor sem, ha az úgynevezett magasirodalom ködbevesző elefántcsonttornyának nyirkos lépcsőházaiban kell eltájékozódnia. De ami ennél sokkal fontosabb, hogy nem csak az emberi és a nem-emberi lélek működésével van tisztában, hanem arról is pontos fogalmai vannak, aminek talán még lelke sincs.

Új regényében olyan világot alkotott, ami bár minden oldalon újabb és újabb meglepetéssel szolgál, egészében véve mégis kényelmetlenül otthonos. Mert bár magunknak is nehezen valljuk be, nagyonis jól ismerjük a mindent átszövő korrupció csatornabűzét az orrunkban, a városlakók mellére esténként sötét démonként telepedő kilátástalanságot, de a beláthatatlan pusztulás apró réseiből elő-előbukkanó szépséget és csodákat is, amik miatt mégis, mindennek ellenére felkelünk reggelente.

A Pinky című regény éppen olyan, mint a címében szereplő különös, rózsaszín és kegyetlen ital: amilyen furcsának tűnik elsőre, olyan természetességgel eszi bele magát az ember agysejtjeibe, és egy pillanatra sem ereszt el a szélesvásznú végkifejletig. Egyben pedig újabb bizonyíték arra, hogy a XXI. századi fiatal magyar irodalom immár tényleg nem ismer sem zsánerbeli, sem nyelvi határokat, szíve pedig egy ütemben dobog az átkozott nagyvilág fékevesztett, dühös és szédítő ritmusával.
Dunajcsik Mátyás

Hirdetés