Dies_lux értékelése


>!
Dies_lux
Leiner Laura: Bábel

Egyszerűen magával ragadott a történet! Még soha nem voltam fesztiválon, de ez a könyv egyértelműen meghozta rá a kedvem. Az oldalak csak úgy repültek, egyszer sem untatott, sőt! A fesztiválnak a hangulata, valamint a humor volt az ami annyira letehetetlenné tette ezt a könyvet. Általában olvasás közben nem nevetek fel hangosan, de ez itt most többször is előfordult! A kedvencem Zsófi és a szekuritisek voltak, de természetesen a többi szereplőt is nagyon gyorsan megkedveltem. Kivételesen most nem a szerelmi szál volt az előtérben, de azért annak is jutott hely. Sajnos a RHCP-t nem igazán ismertem, de a könyv hatására utána néztem és azt kell mondjam hogy tényleg jó számaik vannak!


Leiner Laura: Bábel

Leiner Laura: Bábel

Zsófi tizenhét éves és RHCP rajongói blogot ír, ezért nem is kérdés, hogy az idei Bábelfesztre egész hetes bérletet vesz, hiszen az utolsó nap sztárfellépője a Red Hot Chili Peppers.
Zsófinak ez lesz élete első fesztiválja, amelyen barátaival, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával együtt vesznek részt. Ez pedig azt is jelenti, hogy többnapos, ismeretlen olaszok utáni hajtóvadászat, az orvosi sátorban töltött hosszú órák és a VIP-szekcióba való kétségbeesett bejutási kísérletek is várnak rájuk. A folyamatos bulizás, sátorozás, a koncertek és a legelképesztőbb közös élmények felejthetetlenné teszik ezt a hét napot, sőt, talán az egész nyarat.
„Nagyon örülök, hogy Laurának sikerült megjeleníteni és tökéletesen visszaadni a fesztiválok hangulatát, és kifejezetten tetszik a humora. Gratulálok!” (Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója)

Hirdetés