Anita_Juhász értékelése


Anita_Juhász>!
Bartos Erika: Bogyó és Babóca ünnepel

Egyben értékelem az egész sorozatot. (amíg nem lesz kedvenc része)
Lehet szeretni és utálni Bartos Erikát, de egy biztos, valamit nagyon tud. Legalábbis még nem igazán találkoztam olyan kisgyerekkel akit ne bűvölt volna el meséivel.
Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicakislány: aranyos történetek, egyszerű rajzok, szerethető szereplők szerintem a kicsiknek nem kis kell nagyon ennél több. Az én leánykám még kicsi (8 hónapos), ahhoz hogy igazán értékelje, de mégis mindennap „kéri” (odamászik a könyvekhez és veszi elő), hogy olvassak neki. Majd amikor nagyobb lesz és százmilliómkettedszerre is ezt akarja olvasni, biztos én is unni fogom, de egyelőre még bírom. Azt sosem felejtem el amikor azt mondta egy ismerős: „Aham, most még aranyosak, de az 500. olvasás után már csak kis erdei rohadékokként fogsz rájuk gondolni!” :D
Nem baj, szépen sorakoznak a polcon a DVD-kel együtt.


Bartos Erika: Bogyó és Babóca ünnepel

Bartos Erika: Bogyó és Babóca ünnepel

Megérkezett a tizedik Bogyó és Babóca könyv! Sün Soma is tízéves lett. A süni születésnapját és a Százlábú látogatását is meg kell ünnepelni!