ViraMors P értékelése


>!
ViraMors P
Sepsi László: Pinky

Végy egy poharat, és kotord bele egy kifacsart vérnarancs húsát. Öntsd hozzá az éjszakát: az árnyakat, a rémeket, némi tündérszárnyat, tündérport, vérfarkast, Denevért, goblint, macskát, egy kis pizzát, pár csepp kávét, a múlt és a jelen sötét titkait…
Keverd össze.
Húzóra idd meg.
Vigyázz! Addiktív.

Tavalyi megjelenése óta kerülgettük egymást a Pinkyvel. Kell? Nem kell? Vegyem? Ne vegyem? A borító egyszerre vonzó és ijesztő. A fülszöveg noir-t és urban fantasy-t ígér, ami összességében lehet telitalálat vagy lehet katasztrófa. Végül mindig volt valami, ami jobban tetszett, valami, amiről sokkal biztosabban elhittem, hogy kell. Aztán @Roxa-tól és a többi kollégámtól megkaptam szülinapomra.

Őszintén? Kellett nekem ez a könyv, mint egy falat kenyér! Noir hangulatú dark urban fantasy, számomra tökéletes arányú koktélként keveri a hármat.

Pinky. Egy rózsaszín, vérnarancs ízű ital. Egyszerre varázslatos és kegyetlen. „Ki akarsz ma lenni…?” Ha tudod a választ, a pinky azzá változtat, akivé akarod.
Jynx. spoiler Három testvér közül a legidősebb. A legkisebbet rég elvesztették, a középsőt az első bekezdésben lőtték ki. Pinkyfüggő. A végletekig kiábrándult a világból, rejteget pár sötét titkot, folyamatosan dolgozik benne a harag és a bizalmatlanság.
Wendy. Tenyérnyi tündér, a történet kezdete előtt jó pár évvel érkezett a Városba, eltűnt testvéreit keresve. spoiler belebotlott Jynx-be, és nála ragadt. Kapcsolatuk több mint furcsa, de van benne valami elbűvölő.

Jynx, ha tehetné, kimaradna nagyjából mindenből. De amikor a könyv legelején lelövik az öccsét és nem sokkal később az öccse szeretőjét is, csak pillanatok kérdése, hogy az események sűrűjébe keveredjen. Tetszik, nem tetszik, felveszi a kesztyűt, és Wendy-vel a vállán kérdezősködni kezd. Természetesen a titkokkal együtt előásnak pár régi csontvázat is, és amit találnak, nem tetszik senkinek. A Város éjszakai életéért marakodó bizarrabbnál bizarrabb lényeknek, de nekik maguknak sem…

Olyan ez a regény, mint egy örvény. Ha egyszer elkapott, magával sodor, és nem ereszt el. Jynx E/1-ben mesél, stílusa fanyar, mint a fentebb emlegetett vérnarancs. Ide-oda kalandozik múlt és jelen között, apránként, de folyamatosan tárva fel a tényeket, miközben a kíméletlen, elkerülhetetlen végkifejlet felé halad.
Gyakorlatilag az első bekezdésben megfogott ez a stílus. Fanyar, cinikus, nekem való. Pár oldal után lenyűgözött a világa is. Sötét és kíméletlen, aki nem vigyáz, azt testestül lelkestül felzabálja. Annak ellenére, hogy vannak lényeges különbségek a kettő között, Jim Butcher Dresden sorozata jutott róla eszembe eleinte, de legalábbis a Storm Front.
A történet pont olyan, mint a könyv maga: kíméletlen. spoiler. Az ügyesen elszórt információmorzsákból sok mindent ki lehet sakkozni, de semmit nem tol az olvasó arcába.

A fentiek után tán nem is meglepő, hogy a végére kedvenc lett, és jár neki az öt csillag. Bár hozzá kell tennem, hogy nem tökéletes. Túl sok volt szerintem a szövegbe beszűrt zárójeles megjegyzés, és irritálóan sokszor említette meg a „pultost, akinek nem emlékszik a nevére.”
De ezek tényleg apróságok, mert a könyv jó, nagy jó. Olyan, mint egy szürke füstüveg pohárban felszolgált vodka-tonik. Sötét, fanyar és ütős. Nekem való.
Fiúk-lányok, tökéletes választás volt, még egyszer nagyon köszönöm :)


Sepsi László: Pinky

Sepsi László: Pinky

Sepsi László mindent tud a krimiről, noirról, horrorról és az urban fantasyról, de nem esik kétségbe akkor sem, ha az úgynevezett magasirodalom ködbevesző elefántcsonttornyának nyirkos lépcsőházaiban kell eltájékozódnia. De ami ennél sokkal fontosabb, hogy nem csak az emberi és a nem-emberi lélek működésével van tisztában, hanem arról is pontos fogalmai vannak, aminek talán még lelke sincs.

Új regényében olyan világot alkotott, ami bár minden oldalon újabb és újabb meglepetéssel szolgál, egészében véve mégis kényelmetlenül otthonos. Mert bár magunknak is nehezen valljuk be, nagyonis jól ismerjük a mindent átszövő korrupció csatornabűzét az orrunkban, a városlakók mellére esténként sötét démonként telepedő kilátástalanságot, de a beláthatatlan pusztulás apró réseiből elő-előbukkanó szépséget és csodákat is, amik miatt mégis, mindennek ellenére felkelünk reggelente.

A Pinky című regény éppen olyan, mint a címében szereplő különös, rózsaszín és kegyetlen ital: amilyen furcsának tűnik elsőre, olyan természetességgel eszi bele magát az ember agysejtjeibe, és egy pillanatra sem ereszt el a szélesvásznú végkifejletig. Egyben pedig újabb bizonyíték arra, hogy a XXI. századi fiatal magyar irodalom immár tényleg nem ismer sem zsánerbeli, sem nyelvi határokat, szíve pedig egy ütemben dobog az átkozott nagyvilág fékevesztett, dühös és szédítő ritmusával.
Dunajcsik Mátyás

Hirdetés