Rodwin értékelése


>!
Rodwin
Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa

Nem vitás, hogy ez is ötcsillagos könyv, mint az általam olvasott eddigi Hobb könyvek is. Réges, régen vettem én ezt a könyvet, még a megjelenésének idején, és akkor el is olvastam, de már homályosak voltak az események, így esedékes volt az újrázás. Pláne, hogy az írónő másik trilógiája, nagy kedvencem.

Főhősünk Fitz a fattyú, aki hirtelen a királyi udvarban találja magát, lévén nemesi vér folyik az ereiben. Gyerekkorától követhetjük a sorsát, és mint ilyen, ez eléggé a zsánerem. Kedvenceim az ilyen regények, ahol a főhős a szemünk láttára nő föl. Beleláthatunk a gondolataiba, és a bőrében érezhetjük magunkat, lévén az írónő E/1-et használ. De ez nem vált a történet hátrányára, mert a többi karakter is szépen be lett mutatva, nem szorulnak háttérbe.

Kalandjaink a Hat Hercegségben folynak, kicsit északabbra az általam ismert kalmárvilágtól, Bingtontól.
Külön élmény volt néha olvasni, hogy meg volt említve ez a vidék is, és a mesés esővadon. Fitz megjelenésével, és királyi vérével páran veszélyben érzik magukat, örökségüket. Többek közt Pompa herceg, akit egy Jofferey-hoz hasonlítanék, Nem is tudom melyikük a nagyobb ripacs. Pompa is aljas eszközöket használ, miközben neked és a többieknek a nyájas oldalát mutatja.
Fitz lovagunk azért barátokra, és tanítókra is szert tesz, Árnnyal és Burrickkal az élen. Másképp nem sok esélye lenne ebben a világban. Apja lévén örökölte a Mesterséget, ami a világ egyik mágiája, és nagy becsben tartják ezt a tulajdonságot. Emellett az Ösztön birtokosa is, amivel az állatokkal tud összekapcsolódni. Érthető Pompa félelme, hogy ezt a kis fattyút eltüntesse az útból.
Világunk nem túl színes, Kosvár nem egy Bington. A könyv néha kicsit ellaposodott, de aztán mindig történt valami érdekes.
Az utolsó 50-60 oldal meg szinte letehetetlen volt.
Nagy cselszövések, és összeesküvések lesznek még itt a folytatásban, úgy érzem. Amire hamarosan sort is kerítek majd.
Hobb nem okozott csalódást, továbbra is kedvenc íróim táborát erősítis, szépen ír, érdekes karaktereket és csavaros sztorit teremt.
Ez a trilógia is halad a kedvenceim felé. :)

>!
Delta Vision, Budapest, 2007
306 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639679658 · Fordította: Horváth Norbert

Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa

Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ifjú Fitz Lovag herceg fattyúgyermeke, akit apja mogorva istállómestere nevel a Hercegségek királyi udvarában. A nemesek közül senki nem veszi kutyába sem, csak az intrikus Elmés király figyel fel rá, aki ráveszi, hogy titkon elsajátítsa az orgyilkosok művészetét. Mert Fitz vérében a Mesterség munkál, amelynek veszedelmes és vad mágiája segítségével a Látnokok emberemlékezet óta uralják a Hercegségek viharverte királyságát. Fitz egy olyan időben cseperedik fel, amikor barbár vörös martalócok dúlják fel a partokat és alvajárók kóborolnak a szárazföld szívében. Hamarosan a fiú megkapja első lélekpróbáló küldetését – mert Fitz veszélyt jelent ugyan a trónra… de ő lehet a királyság túlélésének kulcsa is.

Hirdetés