Zsófi_és_Bea P értékelése


>!
Zsófi_és_Bea P
Molnár T. Eszter: Most már igazán

Szerintem ez a rész sokkal mozgalmasabb volt, mint az előző, sokkal jobban pörögtek az események, ugyanakkor kevesebbet nevettem rajta. Azért nem maradt most sem poén nélkül a történet, de ebben inkább drámaiabbakra fordultak az események.

Mert az első szerelem igenis drámai lehet, pláne ha egy vetélytárs is feltűnik a színen. No és a kommunikáció sem megy olyan könnyen, legalábbis, ami a szerelmi kérdéseket illeti, hiába van mobiltelefon és internet, a 15-16 évesek még nem bírnak nagy tapasztalattal a finom szerelmi jelzések terén. Tehát Dani és Virág hol járnak, hol nem, de leginkább Virág emészti magát a nagy szerelemben és próbálja kitalálni, hogy Dani miért nem teszi ezt vagy azt, és miért kíséri haza, és ha hazakísérte, miért az öccsével beszélget a játékokról és a sportról.

Egyszóval nem könnyű dolog a szerelem, még jó, hogy az embernek, azaz Bakos Virágnak vannak barátai is. Berci, akit ebben a részben igencsak megvisel az évkezdés, zaklatások áldozata lesz, de barátságuk Virággal töretlen.

Igazán zűrzavaros, mégis szeretnivaló a Bakos család, és azért is kerültek közel hozzám, mert nem tökéletesek. Apa, anya halála óta borozik, néha elég sokat, de mióta Szombathy Piri megjelent, azóta sokkal kevesebbet. Vera nem ment egyből tovább tanulni, mert nem tanult jól a középiskolában, de azért elment egy tanfolyamra, és majd később is eldöntheti, hogy mit szeretne csinálni. Virág sem bombázó, nem is gyönyörű, ám egy igazi egyéniség és Misu is elég furcsa kis fickó lehet.

Szóval nem mintacsalád, nem lehet őket a kirakatban mutogatni, hogy bezzeg a Bakosvirágék, és éppen ezért a nemtökéletességért, ezért a hétköznapiságért annyira szerethetőek.

Nekem felnőttként egy kicsit néha sok volt a sulis rész, ezért nem akartam először 10 pontot adni, de aztán kamaszfejjel kezdtem el gondolkodni, és valószínűleg nekik semmi problémájuk nincs ezzel, hiszen ezek az ő hétköznapjaik. Úgyhogy marad a maximális pont.

1-2 év múlva Titusznak is odaadom, szerintem ő is szeretni fogja. Igaz ugyan, hogy Virág a főszereplő, de éppen annyi teret és lehetőséget kapnak a fiúk is a történetben, ezért azt gondolom, hogy ez nem egy lányregény, hanem egy nagyszerű, kamaszoknak szóló történet, a könnyedség leple alatt komoly témákat is érintve.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2017/02/molnar-t-eszter-mo…

2 hozzászólás

Molnár T. Eszter: Most már igazán

Molnár T. Eszter: Most már igazán

Lehet, hogy Bakos Virág a legviccesebb lány az osztályban, de vannak hetek, amikor
neki sem jön össze semmi. Naná, hogy nem a madarászás vagy a kutyasétáltatás az
oka annak, hogy padlón van. De tényleg, mit kell csinálni, ha egy bombanő hajt a
pasidra? És ha kiakadsz, mert állandóan szívatják a legjobb barátodat? Miért van
folyton romokban a baráti társaság, és különben is, hogyan hívhatnád fel magadhoz a haverjaidat, ha a nővéred állandóan csipkekombinéban járkál a lakásban? Na, persze, még ott van az apád is, aki egy piás humorista, de ki van bukva, és egyetlen jó poén sem jut az eszébe. Nem kicsi a tét Virágéknál: könnyen kitörhet a teljes káosz. Vagy van még esély normális családdá válni?

Hirdetés