valakivagyok értékelése


>!
valakivagyok
Jandy Nelson: Az ég a földig ér

„– Mégis mi lesz a hülye kísérő pónival, ha elpusztul a versenyló?!”

Meglepően komoly témát dolgoz fel. Egyetértek azzal, hogy nem a LOL könyvek közé kellett volna sorolni, hiszen ez egyértelműen nem az.
Lennie iránt valami kettős érzés van bennem. Egyszerre gyűlöltem és sajnáltam őt, de valahogy olyan….közönbös maradt. Egyszerűen nem sikerül beleélnem magam a helyzetébe.
Senkinek nem kívánom azt, amit át kellett élnie. Ugyan nekem bátyám van, de azthiszem így is át tudom érezni, milyen lehet, ha valaki elveszíti az idősebb testvérét. Hiszen ő az, aki mindig előtted jár, mindig segít és mindig felnézhetsz rá.
Viszont nem tudok egyetérteni a döntéseivel. Nekem úgy jött le, hogy ők Baileyvel mindent együtt csináltak, egészen addig amíg nem jött Toby. Szerintem volt egy kis irigység Lennieben, ezért tette azt, amit. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy ki iránt. Valószínüleg mindkettőt irigyelte. Toby-t, amiért úgymond „elvette tőle” Baileyt, és ezentúl Baileynek nem csak ő volt. Vagy Baileyt irigyelte, mert olyan szerelmet tapasztalhatott meg, amire Lennie mindig is vágyott? Legalábbis nekem ez jött át, néhány leírt beszélgetésükből. De mégis milyen testvér az, aki nem örül együtt a testvére boldogságának? Vagy csak szimplán mindent Bailey csinált, és most, hogy Lennie magára maradt, nem tudja hogy mit tegyen/merre menjen? Vagy csak én komplikálom túl?
Ettől függetlenül viszont nagyon tetszett. Legalábbis az írásmódja. Az írónő végtelenül tehetséges, szinte minden oldalon meg kellett állnom, hogy magamba szívjam ezt a rengeteg szépséget, illetve felemésszem ezt a rengeteg szomorúságot. Annyi szeretet, és most mind kárba vész…nem könnyű.

"Úgy mondod el a történetedet, ahogy csak a kedved tartja.
Ez a te szólód."


Jandy Nelson: Az ég a földig ér

Jandy Nelson: Az ég a földig ér

Kár, hogy a szerelemhez nem jár időzítő szerkezet, mint a bombákhoz. Legalábbis Lennie szerint. A tizenhét éves lány nemrég vesztette el imádott nővérét, és semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy egyszerre két fiú is feldúlja addigi békés, eseménytelen (mondjuk ki: unalmas) életét. Mégis ez történik. Lennie-t a közös veszteség egyre közelebb sodorja Bailey vőlegényéhez, de közben felbukkan Joe, ez a fantasztikus, szenvedélyes srác, akinek a gitárjátéka virtuóz, az életöröme ragadós, és akinek minden egyes csókjától mintha felrobbanna a világ…
Az egyik fiú emlékezni segít, a másik felejteni. De szabad-e egyáltalán boldognak, szerelmesnek lennie, amikor épp gyászol?

Hirdetés