gesztenye63 P értékelése


gesztenye63 P>!
Terry Pratchett: A mágia színe

Első, tapogatózó ismerkedés a Korongvilág fantáziaszülte univerzumával. „Csak csínján az első benyomásokkal, hiszen ez egy tartalmas életmű nyúlfarknyi része. Ne várj sokat, csak nézelődj!” – gondoltam. Aztán egyszer csak megérkeztem egy gyógyíthatatlanul beteg, korunk logikájának elemeit még nyomokban sem tartalmazó világba, ahol kezdetben nem tudtam, hogy mi is akar lenni ez az egész. Természetesen a „beteg” kifejezés jelen esetben a legnagyobb tisztelet hangján, a humor, a paródia legegészségesebb, legüdítőbb értelmében használandó!
Fogalmam sincs, hogy mi minden pattant még ki a fájóan korán elköszönt Sir Terry Pratchett írói fantáziájából a sorozat további köteteiben és mi maradhatott még benne a lehetőségek kimeríthetetlen tárházából. De kétségtelen, hogy ebben az elmében valami ismeretlen és általunk – olvasni, szórakozni vágyó földi halandók által – soha meg nem ismerhető, képzeletbeli dimenziók varázslatos színeiben tündöklő, csillogó-villogó permanens tűzijáték zajlott.
Kezdetben nem tudtam, hogy a szerző szisztematikusan hülyére veszi a zsáner komoly toposzait, vagy egyszerűen csak nem hajlandó azokat véresen komolyan venni. Mert az, hogy érti, tudja és profi módon alkalmazza őket, hamar egyértelművé vált számomra. Később már inkább olyan érzésem támadt, hogy ez a nyúlfarknyi regényke tudatosan nyitogatja az olvasó előtt a képzelet birodalmának kapuit, kedvet akar csinálni, tanítani akar a fantasy szeretetére. Könnyed, nincs benne egy deka erőlködés sem, pedig olyan agyvihar tombol benne, olyan spoiler energiákat szabadít fel, amivel már régen találkoztam hasonló keretek között.
A fanyar angol humor eközben úgy rúgott mellbe, hogy az abszurd helyzetekben néha szinte a Gyalog galopp-ban éreztem magam és nem tudtam, hogy a „nyúlon túl” vagyok-e már, esetleg kezemben az „Antiochiai Szent Kézigránát”-tal, vagy csak bután várom a várfalról előbb-utóbb katapultáló tehenet. De ez a – talán csak bennem felmerülő – érzés-szikra abszolút nem volt zavaró, sőt kifejezetten hangulatteremtő katalizátorként szolgált.
A rendkívül ötletgazdag, sziporkázóan eszement történet meghozta a kedvemet és kíváncsivá tett a következő kalandokkal kapcsolatban. Érdekel, hogyan alakul a világ legszerencsésebb (vagy –balszerencsésebb) botcsinálta varázslótanoncának, a mindenre rácsodálkozó, de valójában semmin sem csodálkozó turistának és Poggyászának, no meg a többi szereplőnek a sorsa ezen a valaha volt legelképzelhetetlenebb Korongvilágon.
Na és a Halál. Frenetikus, őrületesen pikírt, igazán egyedi. Ennyit már régen röhögtem egy végzetes, meghatározó karakteren. Mintha Hieronymus Bosch talpát lúdtollal csiklandozták volna, miközben démonikus fantáziáit festővászonra vitte.

Ez most egy erős 4 csillag, de folytatom, mert bízom az ajánlásokban, amelyek mind úgy szólnak, hogy van ebben még. Hajjaj, de még mennyi… :)

14 hozzászólás

Terry Pratchett: A mágia színe

Terry Pratchett: A mágia színe

Valahol messze, az űr egy eldugott zugában lavíroz A'Tuin, a gigászi teknőc. Hátán a lenyűgözően őrült, páratlanul szórakoztató, sosem látott hősöktől és elvetemültektől hemzsegő Korongvilág… Kard és varázslat. Bárd és kacagás. Kalandok a világ pereméig – és még annál is tovább!