molke P értékelése


>!
molke P
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze

Olvastam az értékeléseket, elég vegyes a kép. Alighanem előnyben vagyok a többiekkel szemben, mivel nekem ez volt a második Eco-olvasásom, nem volt előzetes elképzelésem, elvárásom – kivéve, amit a Rózsa neve olvasása után érez az ember…
Nem is akarom ahhoz hasonlítani, annyira más ez a könyv. Egyben nagyon hasonlított hozzá: folyton hátra kellett lapoznom. Ennél viszont olvasás közben internet közelsége is szükségeltetett, hogy tudjam, miről olvasok :)
Nekem nagyon tetszett mindhárom rész: az elsőben az amnézia pontos leírása, a vágy az emlékezésre; a másodikban a fasiszta Olaszország története könyvek, képregények, plakátok és dalok felidézésével, hogy ez milyen kérdéseket vet föl az íróban magáról, a környezetéről; a harmadikban az agyvérzés utáni emlékezet-visszatérésben – talán a halál előtti pillanatok – az ellenállás, a háború utáni első időszak filmeken, füzeteken keresztül.
Elég személyes írásnak érzem; nem tudom, mennyire önéletrajzi, de nagyon benne van az író maga. A Lila-szálat nem igazán értettem, illetve nem tudtam vele azonosulni, de efölött elsiklottam a többi érdekes olvasnivaló miatt.
Azért nem 5 csillag, mert már nagyon meggondolom, hogy mi az…


Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze

Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze

A kötet műfaja: képes regény. De a világhírű tudós mester legújabb, ötödik regénye nemcsak ebben más, mint az előzőek, hanem abban is, hogy az illusztrációk – valahai iskoláskönyv- és divatlap-képek, mozgósító plakátok és színes képregényfigurák minden mennyiségben, plusz balillaindulók és érzelmes slágerszövegek a múlt század harmincas és negyvenes éveiből – az eddigi legszemélyesebb Eco-regényhez, valóságos ifjúkori önportréhoz kínálnak kultúrhistóriai hátteret. A regény persze most is regény. Az elbeszélő (hatvanas antikvárius) egy szívrohamot követő kómából ébred, és semmire sem emlékszik, ami személyes. Fejből citálja a fél világirodalmat, tudja, ki volt Napóleon, tudja, hogyan kell autót vezetni és fogat mosni, de nem tudja magáról, hogy kicsoda. A válaszért meg kell dolgoznia; de fordított Proust-hősként ő – érzéki emlékek híján – nem az eltűnt idő, nem a kor, nem a szavak, hanem eltűnt érzéki önmaga nyomába kell hogy eredjen. Gyerekkorának helyszínére, egy vidéki házba visszavonulva nekilát tehát, hogy az ottani padláson őrzött régi folyóirat-, képregény-, brosúra- és ponyvaregényfüzet-kötegek, valamint 78-as fordulatszámú bakelitlemezek segítségével az alapoktól építse újra magában a saját személyiségét. És ekkor – ahogy Ecótól, a mesemondótól már megszokhattuk – igazi regényes fordulatot vesz a történet…

Hirdetés