Arturo P értékelése


>!
Arturo P
Miguel Otero Silva: Casas muertas

Macondo, Comala és Ortiz. Három halott vagy haldokló város, amelyeket három nagyszerű regényből ismertem meg. Macondót senkinek sem kell bemutatni, Comala és Ortiz neve viszont, legalábbis itthon, csak keveseknek cseng ismerősen. Pedig Gabriel García Márquez szívesen olvasta mind Juan Rulfo, mind Miguel Otero Silva műveit és meggyőződésem, hogy mindketten hatással voltak rá, amikor a Száz év magány-t megírta. A Pedro Páramo joggal tekinthető a latin-amerikai mágikus realizmus előfutárának, a Casas muertas* olvasása közben pedig időnként úgy éreztem, mintha Márquezt olvasnék, annyira hasonlít a stílusa. Otero Silva regényében nincs jelen a mágia, de bizonyos elemei megjelennek a Száz év magányban is. spoiler
Ortiz egy egykor szebb napokat látott venezuelai város. Házai düledeznek, lakóit fertőző betegségek tizedelik, aki pedig teheti, elmenekül. Itt él Carmen Rosa, akinek talán egyedül van reménye valamiféle jövőre ezen a jövőtlen helyen. A nyitó fejezetben az ő reményei is szertefoszlani látszanak, amikor elveszíti szerelmét, Sebastiánt. Van-e kiút ebből a reménytelenségből, vagy Carmen Rosát is maguk alá temetik az összeomló házak, ő is meghal a várossal együtt? Mielőtt erre a kérdésre választ kapnánk, az író felvillantja, milyen nagy és jelentős volt valaha Ortiz, csak hogy még sokkolóbb legyen a jelenlegi állapot. Elmeséli Carmen Rosa életét, de ez már a folyamatos hanyatlás időszaka – a lakókat nem csak az eddig említett problémák, még az aktuális diktatúra (Juan Vicente Gómez uralma) is gyötri.
Ortiz abban különbözik Comalától és Macondótól, hogy tényleg létezett, sőt létezik ma is. Mostani lakói szerint kezdi visszanyerni régi fényét. Látogassátok meg ti is – ha nem is személyesen, de legalább e könyv lapjain. Érdemes.

* Kihalt házak címmel magyarul is megjelent.


Miguel Otero Silva: Casas muertas

Miguel Otero Silva: Casas muertas

Casas muertas es un clásico de la novela latinoamericana, que situó a Miguel Otero Silva en un primerísimo lugar entre los escritores de su generación. Es la crónica de un pueblo tropical, Ortiz, condenado a desaparecer por la decrepitud de sus propias estructuras y el desánimo de sus antiguos pobladores. Magistralmente escrita, con serenidad y concisión, pero también con melancolía y momentos de concentrado lirismo, sus personajes cautivan por su intensidad sin estridencias ni detalles superfluos.

Hirdetés