GytAnett értékelése


>!
GytAnett
Cassandra Clare: Hamuváros

Amennyire magával ragadott az első része, ez sajnos nem tudott. Pedig nagy reményekkel álltam neki, mert a legtöbb figyeltemnél azt láttam, hogy az első kötetnél jobban tetszett nekik.
Nem mondom, hogy nem volt izgalmas, vagy éppen unalmas lett volna, de amikor olvastam, nem bírt annyira elkötni, nem bírt magába szippantani a történet, ami nálam biztos, hogy csillag levonással jár. :)
Bő 2 hónappal az olvasás után írom az értékelésem, és azt kell mondanom, elég sok minden kiesett ennyi idő alatt.
Simon annak ellenére, hogy már nagyobb szerepet kapott, meg elég sok minden történt vele, még mindig nem igazán szimpatikus. Unom a lényét, egyáltalán nem bírok vele szimpatizálni. Igazából egy teljesen semleges szereplő.
Jace-t nyilván még mindig nagyon kedveltem, de idegesít, hogy nem tudom, hogy milyen titok bújik meg a háttérben, mert abban biztos vagyok, hogy lesz valami meglepő. Ami gyanús, hogy nem is lesz annyira meglepő, de majd még kiderül a későbbiekben.
Clary… szintén full semleges főhős. Elvagyok vele, de – ha konkrétumokra már nem is emlékszem, – időnként fogtam a fejem a csajtól.
Nem lett kedvenc, nem vált maradandó élménnyé, de mindenképpen folytatni fogom a sorozatot, mert nagyon érdekel, hogy mit hogy ki belőle C.C., meg hogy miért van körülötte ekkora felhajtás.


Cassandra Clare: Hamuváros

Cassandra Clare: Hamuváros

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hát lehetetlen?!
Clary Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen.
De vajon mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg tündérek nyüzsögnek körülötte? Clary szívesen töltene több időt legjobb barátjával, Simonnal, csakhogy az Árnyvadászoktól nem szabadulhat – főleg nem jóképű, ámde bosszantó, újonnan megtalált bátyjától, Jace-től. Clary csakis úgy segíthet édesanyján, ha felkutatja a rossz útra tért Árnyvadászt, Valentine-t, aki talán őrült, bizonyosan gonosz – ráadásul az édesapja.
Amikor a Végzet Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja mellé áll?

„Humoros, komor és szexi. Az egyik kedvenc könyvem.” – Holly Black

„Kapaszkodj erősen! Izgalmas, szenvedélyes, hátborzongató utazásra indulsz.” – Libba Bray

Hirdetés